Az USA-ban kaptak kiképzést Hasogdzsi és a haiti elnök gyilkosai is

A közelmúltban nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államok katonai és félkatonai kiképzést nyújtott az elmúlt évtized két legjelentősebb politikai gyilkossága mögött álló elkövetők közül néhánynak – írja a CNN.

A szaúdi újságíró és politikai disszidens, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának, valamint a haiti elnök, Jovenel Moise közelmúltbeli meggyilkolásáról a The New York Times és a The Washington Post által közölt leleplezések kemény kérdéseket vetnek fel az amerikai biztonsági együttműködési programokkal és a külügyminisztérium jóváhagyásával működő magánvállalatokkal kapcsolatban, amelyek évente több ezer külföldinek nyújtanak katonai kiképzést.

A 2018-as pénzügyi évben, amely mindössze két nappal Hasogdzsi brutális meggyilkolása előtt ért véget, az amerikai külügyminisztérium a védelmi minisztériummal együtt 155 országból mintegy 62 700 külföldinek nyújtott katonai kiképzést.

E programok nagyságrendje és annak kockázata, hogy azokat aljas célokra használják fel, az összes amerikai katonai kiképzési program új és átfogóbb felülvizsgálatára kell, hogy késztessen világszerte, olyan reformokkal, amelyek hatékonyabban szűrik ki az emberi jogokkal visszaélő katonai alakulatok tagjait.

Az Egyesült Államok régóta úgy tekint a külföldi katonai kiképzésre, mint az amerikai állam eszközére, amely segít biztosítani a külföldi partnerek számára a közös biztonsági fenyegetések kezeléséhez szükséges szakértelmet, valamint az amerikai szövetségesi rendszer elmélyítésének és bővítésének eszközeként.

A kiképzést – szemben a fegyvereladásokkal vagy más biztonsági együttműködési programokkal – különösen hatékonynak tekintik az USA befolyásának növelésében a külföldi partnerek biztonsági elitjeinek körében, elősegítve a személyes és kulturális kapcsolatok, valamint a közös katonai ethosz kialakítását, amelyek célja az amerikai biztonsági érdekek tartós elősegítése.

A jó szándék ellenére ezek a programok túl gyakran sülnek el balul, mint például az USA-ban kiképzett ügynökök állítólagos szerepe Hasogdzsi és Moise meggyilkolásában. Az afgán biztonsági erők közelmúltbeli összeomlása a tálibok összehangolt offenzívájával szemben, annak ellenére, hogy az elmúlt 20 évben több mint 88 milliárd dollár értékben intenzív amerikai kiképzést és felszerelést kaptak, szintén komoly kérdéseket vet fel az amerikai katonai kiképzési programok hatékonyságával kapcsolatban.

Bár az USA különböző kormányzati szerveinek kellene mérlegelniük a külföldi katonai kiképzéssel kapcsolatos döntéseket, a jelenlegi ellenőrzési eljárások korántsem tökéletesek. A külföldi hallgatók háttérellenőrzései nem vettek észre olyan résztvevőket, mint például egy szaúdi katona esetében, aki 2019-ben tüzet nyitott egy pensacolai haditengerészeti bázison, megölve három amerikai tengerészt. Egy későbbi felülvizsgálat és szigorúbb átvilágítás további 21 szaúdi katonai hallgató kiutasításához vezetett.

A szaúdi koronaherceg felelősséget vállalt Hasogdzsi haláláért

Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a PBS amerikai tévécsatorna dokumentumfilmjében azt mondja: ő viseli a felelősséget a rendszerkritikus szaúdi újságíró meggyilkolásáért.