A zsidó orvos, aki megszökött a nácik elől és megalapította a paralimpiát

Ludwig Guttmann, a második világháború után híres orvos lett az Egyesült Királyságban, és alapvető szerepet játszott a sport bevezetésében, mint a paralimpiai betegek rehabilitációjának, önbecsülésük növelésének érdekében – írja a The Times of Israel.

Kedden megnyíltak a 2020-as tokiói paralimpiai játékok. A japán fővárosban zajló olimpiai játékokhoz hasonlóan rengeteg zsidó sportolónak lehet szurkolni, mint például a feltörekvő sztáratléta Ezra Frechnek vagy a veterán úszó Matt Levynek.

Az olimpiai játékokkal ellentétben a paralimpia rendelkezik egy inspiráló zsidó eredettörténettel – köszönhetően az alapítónak, Ludwig Guttmannak.

Guttmann 1899. július 3-án született a németországi Tostban (ma Toszek, Lengyelország), német-zsidó családban. 1917-ben, amikor önkéntesként dolgozott egy szénbányászok számára fenntartott kórházában, Guttmann találkozott egy gerincsérült és paraplegia miatt lebénult beteggel. Abban az időben a bénulás gyakorlatilag halálos ítéletnek számított; ami sajnos a fiatal szénbányászra is igaznak bizonyult. Ennek a betegnek az emléke azonban mély hatást gyakorolt Guttmannra.

Alig egy évvel később Guttmann megkezdte orvosi képzését a breslaui egyetemen, majd 1919-ben átjelentkezett a freiburgi egyetemre, ahol 1924-ben orvosi diplomát szerzett. Freiburgban Guttmann aktív tagja lett egy zsidó szervezetnek, amely megpróbálta megállítani az antiszemitizmus terjedését az egyetemeken. Végül a diákszövetség a testmozgás központjává is vált, hogy ott „senkinek ne kelljen szégyellnie azt, hogy zsidó”.

Az 1930-as években Guttmann idegsebészként dolgozott a breslaui (ma Wrocław, Lengyelország) Wenzel Hancke kórházban, egyetemi oktatóként és Otfrid Foerster, az idegsebészet egyik úttörőjének asszisztenseként. Guttmann jó úton haladt, hogy a következő jó nevű német neurológus legyen – egészen a nácik felemelkedéséig hazájában. 1933-ban Németország elfogadta a nürnbergi törvényeket, amelyek egyéb antiszemita rendelkezések mellett megtiltották a zsidóknak az orvosi hivatás gyakorlását. Guttmannt kizárták egyetemről, kirúgták kórházi állásából és megfosztották orvosi címétől is. A breslaui zsidó kórházban kapott munkát.

Nem sokkal később jött a kristályéjszaka.

„November 9-én fogtam a kocsimat és elmentem a zsinagógába”

– emlékezett vissza később Guttmann.

„Az egészet több száz ember vette körül, égett, és SS-esek fociztak az imakönyvekkel. Ott álltam, és azt vettem csak észre, hogy csorognak a könnyeim. Ellenben egészen elszánt lettem, hogy segítek az üldözötteken”.

Aznap este 64 ember jött a kórházba, akik menedéket kerestek a pogrom és a Gestapo elől. Guttmann mindannyiukat befogadta. Másnap reggel az SS várta a kórházban.

„Bementem a kórházba, és ott ült három SS-tiszt”

– mesélte Guttmann.

„Hatvannégy embert vettek fel. Mivel magyarázza ezt?”

– kérdezték tőle.

„Minden esetet megbeszéltem, és persze mindenféle diagnózist kitaláltam. A 64 emberből hatvanat megmentettem”

– mesélte Guttmann.

Sörpuccs, pogrom, ledőlt fal: egy különleges nap évfordulója

November 9-e különös jelentőséggel bír a németek, a zsidók és az egész emberiség számára.

Bátorsága ellenére Guttmann és családja nem volt biztonságban Németországban. 1939-re a menekülés útjaik gyorsan bezárultak, de Guttmann kapott egy ritka lehetőséget: A nácik visszaállították az útlevelét, és utasították, hogy utazzon Portugáliába, hogy kezelje a portugál diktátor egyik barátját. Guttmann a családjával együtt utazott oda, a Németországba való visszatérést pedig Anglián keresztül tervezte. A Menekült Akadémikusokat Segítő Tanács előre várta az érkezését, és megszervezte, hogy Guttmann és családja az Egyesült Királyságban maradhasson. A család 1939. március 14-én érkezett Oxfordba, végül pedig 1945-ben Guttmann az Egyesült Királyság honosított állampolgára lett.

Angliában Dr. Guttmann a Radcliffe Infirmaryban folytathatta gerincsérülésekkel kapcsolatos kutatásait, később pedig felkérték, hogy hozza létre és vezesse a Stoke Mandeville Kórház gerincsérülésekkel foglalkozó központját. A központ nemcsak forradalmi volt, mivel az Egyesült Királyságban ez volt az első gerincsérülésekre specializálódott egység, hanem Guttmann itt úttörő szerepet játszott a tetraplegikus és paraplegikus betegek kezelésében és rehabilitációjában is. Abban az időben a bénult betegek halálozási aránya még hihetetlenül magas volt a fekélyek okozta fertőzések miatt.

Guttmann válasza erre az egyszerű, de határozott gondozás volt: A betegeket kétóránként az oldalukra fordították, hogy megelőzzék a felfekvést. Ennek a kezelésnek köszönhetően, amelyet Guttmann gyakran maga is végzett, a parapláziás betegek életben maradtak.

A következő lépés olyan rehabilitációs programok létrehozása volt, amelyek lehetővé tették, hogy a bénult betegek önbecsülésüket visszaépítsék. Guttmannak erre is volt egy ötlete.

„Az jutott eszembe, hogy súlyos mulasztás lett volna, ha a fogyatékkal élők rehabilitációjába nem vonjuk be a sportot”

– mondta.

„Ez volt talán az egyik legjobb gondolat, ami orvosként valaha is eszembe jutott”.

  1. július 29-én, a londoni nyári olimpiai játékok megnyitójával egy napon kezdődtek az első Stoke Mandeville-i játékok. A játékokon mozgássérült háborús veteránok, akik mindannyian kerekesszékben ültek, íjászatban versenyeztek egymással. Az eseményt évente megrendezték, és 1952-ben egy „paralimpikonokból” álló holland csapat is Angliába utazott, hogy részt vegyen az első nemzetközi Stoke Mandeville-i játékokon.

1960-ban, az olimpiai játékok mellett először Rómában, Olaszországban rendezték meg a Nemzetközi Stoke Mandeville Játékokat. Ezeket a játékokat ma már az első paralimpiai játékokként ismerik el. (A „paralimpia” kifejezés arra utal, hogy az olimpiával párhuzamosan zajlanak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1984-ben visszamenőleges hatállyal ismerte el őket). A római eseményen 23 országot képviselve 400 sportoló vett részt, akik a legkülönbözőbb fogyatékosságokkal rendelkeztek. A paralimpiát 1960 után négyévente rendezték meg. Az első téli játékokra pedig 1976-ban került sor.

A paralimpiai játékok hihetetlen mértékű népszerűsége ilyen rövid idő alatt azonban nem volt mentes a kihívásoktól. 1968-ban a házigazda, Mexikóváros visszalépett a paralimpiai játékok megrendezésétől. Az elszánt Guttmann elfogadta az izraeli kormány meghívását, hogy a Tel-Aviv melletti Ramat Ganban rendezzék meg a játékokat. November 4-én közel tízezres tömeg nézte végig a megnyitó ünnepséget a jeruzsálemi Héber Egyetem stadionjában.

A paralimpiának 1980-ban ismét helyszínt kellett változtatnia, amikor a Szovjetunió nem volt hajlandó a moszkvai olimpia mellett megrendezni. Amikor egy szovjet tisztviselőt kérdeztek a visszautasításról, az egyik újságírónak azt mondta, hogy az egész Szovjetunióban nincsenek fogyatékkal élők. Így a paralimpiát abban az évben a hollandiai Arnhemben rendezték meg. Az 1988-as szöuli nyári játékok és az 1992-es franciaországi Albertville-i téli játékok óta a paralimpiát és az olimpiát ugyanazokban a városokban és helyszíneken rendezik meg.

A Stoke Mandeville-ben és a paralimpiai játékokkal kapcsolatos munkája mellett Guttmann megalapította a Paraplegia Nemzetközi Orvosi Társaságát (ma Nemzetközi Gerincvelő Társaság), amelynek 1970-ig elnöke volt, valamint a Brit Fogyatékosok Sportegyesületét (ma Angol Fogyatékosok Sport Szövetsége). Emellett hosszú ideig tagja volt a Zsidó Menekültekért Egyesületnek is.

Mindazért, amit a neurológia területén és a fogyatékkal élők közösségéért tett, Guttmannt 1966-ban a Brit Birodalmi Rend parancsnokává nevezték ki, és II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.

Guttmann 1980. március 18-án halt meg, de öröksége tovább él. Munkássága felülmúlta a náci eugenikát, amely a zsidó és fogyatékos közösségekkel együtt megpróbálta kiirtani őt is.

Egy magyar zsidó olimpiai bajnok, aki borsot tört Hitler orra alá

Kárpáti Károly a berlini olimpia döntőjében egy német birkózót győzött le, akinek a aranyérmét Hitler a lelátóról akarta ünnepelni – írja az Alapvonal.