Holokauszt áldozatokhoz hasonlítják magukat a francia oltásellenesek

Franciaország-szakértő, politológus

Miután Franciaországban bejelentették, hogy kötelezővé válik az oltás az egészségügyi dolgozóknak, a legtöbb szolgáltatásban pedig szükség lesz védettségi igazolványra, a társadalom egy része tüntetésekkel és tiltakozásokkal reagált (az erről szóló törvény az Alkotmánytanács előtt van, így a hatályba lépés e sorok írásakor még várat magára) — írja Soós Eszter Petronella a Tett és Védelem Alapítvány honlapján..

A tiltakozók egy kis részének egyenesen a náci diktatúra és a Soá jutott eszébe a védettségi igazolványról és a Covid-oltásról. Ők többek között sárga csillaggal jelentek meg a nyilvánosságban, nagy közéleti felháborodást kavarva.

Felháborodásról volt szó és nem vitáról, ugyanis nem volt olyan komolyan vehető politikai szereplő, aki üdvözölte volna a szimbolika átvételét (igaz, volt egy kisebb politikai verseny, hogy ki háborodott fel eléggé és ki nem a csillagozáson). A zsidó ernyőszervezet, a Crif elnöke természetesen megszólalt, miközben a sajtó széles körben számolt be a 94 éves Joseph Szwarc szavairól, aki a háborús zsidóüldözés egyik túlélő áldozata, s felháborodottan reagált – egy háborús megemlékező beszédben – a párhuzamra.

Macron perel, amiért Hitlerként ábrázolták

Franciák sárga csillagokat kezdtek a Covid-19 intézkedések elleni tiltakozásul hordani, és úgy vélik, diktatúrában élnek.

A náci párhuzamok a sárga csillagokkal és a diktatúrázással egyébként nem értek véget, az országban olyan plakátok is megjelentek, amelyek Adolf Hitlerként ábrázolták a köztársasági elnököt. Ebből egyébként feljelentés és eljárás is lett.

Az efféle viták során gyakran hallani a „reductio ad hitlerum” kifejezést (ez a náci kártyának nevezett érvelési hibát takarja), vagy a Goodwin-törvényt, mely szerint minél hosszabb ideig tart egy online beszélgetés, annál nagyobb az esélye, hogy a náci kártya előkerül. Itt most nem erről van szó (bár a Macron-plakát esetében valóban lehet emellett érvelni), inkább egyfajta áldozati versenyről.

Mivel a felháborodás és az áldozatiság általában kifizetődő, szimpátiát ébresztő dolog, így ezek felpörgetése is „hasznos” lehet. A sárga csillagozás valószínűleg ennek a felháborodásnak egy túlpörgetése, melynek során a kommunikáló egyének nem ismerték fel, hogy olyan áldozati versenybe szálltak be, amelyet az uralkodó ízlés nem versenynek, hanem minimum műveletlenségnek és ízléstelenségnek tekint (a haláltáborokat még Marine Le Pen is a barbárság csúcsának nevezte, vagyis ebben elég nagy a politikai egyetértés). A csillagozás a művelt ízlés számára azt is jelzi, hogy a kommunikátor nem szolidáris a nácik áldozataival, bagatellizálja a népirtást, és azt sem érti, hogy a Holokauszt mai európai politikai gondolkodás egyik alapvető élménye: politikai generációk számára épült erre a tapasztalatra szinte minden, a jogállami gondolkodástól kezdve az európai integrációig bezárólag.

A cikk folytatása itt olvasható.

Zsidó bűnbakkeresés Franciaországban

A szokásos oltási igazolványellenes szombatonkénti francia tüntetéseket új elem színezi: az antiszemita bűnbakkeresés.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.