Muszlim bevándorlók erősítik az antiszemitizmust Ausztriában

Az olyan országokból történő bevándorlás, ahol nagy az antiszemitizmus, növeli az összlakosságon belüli antiszemiták arányát – állítja egy friss kutatás alapján egy bécsi politológus – írja a Tett és Védelem Alapítvány a honlapján.
Nina Scholz az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) legújabb felméréséhez kilenc, részben nemzetközi kutatást vizsgált meg, valamint egy, az osztrák zsidó hitközség (IKG) által összeállított jelentést. Az osztrák iszlamizmus- és antiszemitizmus-szakértő úgy nyilatkozott, hogy „nem akarja relativizálni a hagyományos európai antiszemitizmust” – ahhoz túl magasak a mért értékek -, de a felmérés azt mutatja: “az európai antiszemita muszlimok aránytalanul nagy veszélyt jelentenek a zsidókra, nemcsak a muszlim lakosság arányához képest, hanem abszolút számokban is.”

Az Európai Unió alapjogi ügynökségének (FRA) 2018-as, 12 európai államban végzett felmérése szerint például a megkérdezettek 30 százaléka, akik súlyos, szóbeli vagy fizikai antiszemita támadás áldozatai voltak, azt állította: az elkövetők “szélsőséges muszlim orientációjú” személyek voltak. Az esetek 21 százalékában az elkövetőket a baloldalhoz, 13 százalékában a jobboldalhoz sorolták.

Ez teljesen más kép, mint amit pl. Németország sugall, hogy az ilyen támadások mind a szélsőjobboldal számlájára írhatók.

“Az antiszemitizmus nem olyan jelenség, amely kizárólag a lakosság jobbszélén található. A szélsőjobboldali, a szélsőbaloldali és az iszlamista ideológiák osztoznak az antiszemita eszméken”

– közölte Nina Scholz.

Az osztrák zsidó hitközségnek tavaly jelentett incidensek közül például 229 jobboldali, 87 baloldali szélsőségeseknek volt tulajdonítható. 74 elkövető volt muszlim származású, de ők követték el a tettleges támadások csaknem felét.

Az FRA tanulmányában az ausztriai súlyos antiszemita incidensek zsidó szemtanúinak 35 százaléka, Németországban pedig 41 százaléka állította, hogy a támadás szélsőséges muszlim hátterű. Ez azért is fontos adat, mert Ausztriában a muszlimok a lakosságnak mindössze nyolc százalékát teszik ki, Németországban pedig 5,7 százalékát.

Számos tanulmány kimutatta, hogy a muszlimok körében aránytalanul magas az antiszemitizmus aránya. A szociáldemokratákhoz (SPÖ) közel álló IFES Intézet felmérése szerint száz török és arab ember 63, illetve 64 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy “a zsidók uralják a nemzetközi üzleti világot”. Az osztrák válaszadókat is beleszámítva ez az arány még mindig 39 százalékos volt. Sok muszlim antiszemita attitűdjét az olyan iszlám országokból való származásuk magyarázza, amelyek az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) globális antiszemitizmus-indexének élén állnak.

Mint arról még márciusban beszámoltunk, az osztrák kormány által finanszírozott felmérés eredményei szignifikánsan nagyobb antiszemitizmust mutattak, mint az ADL korábbi kutatása: a megkérdezettek 31 százaléka értett egyet olyan állításokkal, amelyek a közvélemény-kutatás szerzői szerint a zsidóellenes elfogultság példái.

A májusi “anticionista” tüntetésekről az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára elmondta: “A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek.”

Újabb „csúcsot” döntött az antiszemita támadások száma Németországban

A rendőrségi adatok szerint 2020-ban összesen 8,54 százalékkal nőtt az előző évhez képest a politikai okokból elkövetett bűncselekmények Németországban.