Százötven éve, 1871. augusztus 11-én született Pesten Heltai Jenő (született Herzl) Kossuth-díjas író, költő, A néma levente és a Kató-dalok szerzője.
Önéletrajzában így írt pályakezdéséről:
„Apám azt szerette volna, hogy ügyvéd legyek, de én kedv nélkül jártam az egyetemre. Az első, nem nagyon dicsőséges alapvizsga után abbahagytam a meg sem kezdett jogi tanulmányaimat és tagja lettem az akkor született Magyar Hírlap szerkesztőségének. Szemérmes, félénk és ügyetlen fiú voltam, eleinte semmi hasznomat nem látták és a harmadik héten ki akarták tenni a szűrömet. Ez annyira elkeserített, hogy rettenetes cselekedetre szántam el magam: fölcsaptam humoristának.”
Könnyed, szellemes írásai, a nagyvárosi lét jellegzetes alakjait, hangulatát megörökítő romantikus-ironikus versei hamar népszerűvé tették. 1892-től A Hét című lap munkatársa volt, és itt honosította meg a verses publicisztikát – írja az MTVA Sajtóarchívuma.
Az 1890-es évek végén több budapesti lap tudósítójaként Párizsban élt, majd a Vígszínház művészeti titkáraként dolgozott. A századfordulótól kezdve jelentek meg novelláskötetei (Lou, Scherzo, Írók, színészek és más csirkefogók, Színes kövek, A tündérlaki lányok), amelyeknek szereplői többnyire bohémek, gödröcskés állú, gömbölyű színésznők, kokottok, ártalmatlan kalandorok, reménytelenül szerelmes ifjak, komikus nyárspolgárok és vidám fiatalok.
1902-ben tartalékos tisztként szolgált, 1903-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett. Érdeklődése egyre inkább a színpad és a kabaré felé fordult: a szerelem, a megcsalás, a kalandok témáját körüljáró vígjátékait (Az asszony körül, Az édes teher, Naftalin, A masamód) több színház is műsorára tűzte, kabaréjeleneteivel és dalaival a könnyű műfaj mestere lett, az ő egyik kupléjának köszönhetjük a „mozi” szót a nehézkes mozgófényképszínház átalakításával.
Egy ideig a Modern Színház Cabaret művészeti vezetője, majd a Vígszínház dramaturgja volt. Az I. világháborúban haditudósítóként hosszabb időt töltött Isztambulban, a háború után volt a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, az Athenaeum Könyvkiadó igazgatója. 1927-ben műfordítói munkásságáért megkapta a francia Becsületrendet. 1929-ben a Belvárosi Színház, majd három év múlva a Magyar Színház élére került.
A fasizmus erősödése aggodalommal töltötte el, a mesék világába menekült. Ekkor keletkezett máig legtöbbet játszott darabja, az 1936-ban bemutatott A néma levente.
A második világháború alatt zsidó származása miatt bujkálnia kellett, rövid időre fogságba is esett. 1945-ben a Magyar PEN Klub elnökévé választották, 1949-ben ismét hosszabb időt töltött külföldön, elsősorban Londonban. 1955-ben mutatták be utolsó mesejátékát, a Szépek szépét.
Az 1950-es években faggatta ki Zsoldos Andor az agg Heltai Jenőt budapesti otthonában unokafivéréről, Herzl Tivadarról – olvasható a sofár.hu oldalán. Hat évtized távlatából felidézte Heltai egyik közös sétájukat. Herzl arra kérte unokafivérét, hogy népszerűsítse a zsidó állam ügyét Budapesten, a fiatal Heltai azonban visszautasította arra hivatkozva, hogy ő nem zsidó, hanem magyar. Erre Heltai szerint Herzl a következőt válaszolta:
„Vigyázz! Ne feledd el, amit mondok. Azt mondtad: nem vagy zsidó, magyar vagy. Hallottam ezt én már az utóbbi hónapokban úgy is, hogy: Nem vagyok zsidó, német vagyok. Hallottam ezt én még jó néhány európai nyelven, de vigyázz! Egyszer majd az orrod alá dörzsölik, hogy nem vagy magyar. Mint a többinek azt, hogy nem német, nem osztrák! De akkor már késő lesz!”
Heltai Jenő 1957-ben halt meg Budapesten.
Az Arcanum oldalon található leírás szerint: a háború adta ki Elfelejtett versek (1947) című kötetét, melyben öreges öniróniával, kedélyességgel így foglalta össze életének és költészetének lényegét:
„Az egyszerű szó kedvelője voltam,
Ékes szavak kincsével meg nem áldott.
Nem tépegettem tarka szóvirágot,
Sosem szavaltam, mindég csak daloltam.”
(Életrajz)
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.