A kommunizmus minden vallásnak véget akart vetni, de csak egy újat alapított – írja Solymár László a The Article oldalán.
Solymár először egy különc filozófus véleményé idézi, aki gyakran változtatta meg a véleményét bizonyos politikai intézkedések kívánatos voltát illetően, de amikor a tudományról vagy a matematikáról volt szó, akkor az igazság rendíthetetlenül követte. Emellett termékeny író is volt. Hatvan könyvet és negyvenezer levelet írt. Egy parlamenti küldöttséggel 1920-ban Oroszországba látogatott, amikor már látszott, hogy az új szocialista/kommunista állam milyen irányt vett. Bertrand Russell néven született arisztokrata családba. Bátyja halála után ő lett a harmadik Earl Russell. Nagyapja kétszer volt brit miniszterelnök.
Russell találkozott a szovjet állam számos vezetőjével. Amikor visszatért Angliába, tapasztalatait A bolsevizmus gyakorlata és elmélete című könyvében írta le. Hogyan látta a szocializmus megvalósítására tett szovjet kísérletet? Arra a következtetésre jutott, hogy
„a bolsevizmus nem pusztán politikai doktrína: vallás is, kidolgozott dogmákkal és ihletett szentírásokkal”.
Magyarázatként hozzátette:
„Vallás alatt dogmaként tartott, az életvitelben uralkodó, a bizonyítékokon túlmutató vagy azokkal ellentétes, érzelmi vagy tekintélyelvű módszerekkel sulykolt hiedelmek összességét értem. E meghatározás szerint a bolsevizmus vallás: a dogmái túlmutatnak a bizonyítékokon vagy ellentétesek azokkal. Akik elfogadják a bolsevizmust, meggyőzhetetlenné válnak a tudományos bizonyítékokkal szemben, és intellektuális öngyilkosságot követnek el.”
Bertrand Russell nézeteit nem osztotta a többi, akkoriban Oroszországba látogató parlamenti képviselő. Egy másik látogató, a kiváló közgazdász, John Maynard Keynes azonban hasonló
Solymár szerint bár a kommunizmus inkább az iszlámhoz hasonlít, nyugaton inkább a kereszténység tanait ismerjük, ezért elsősorban ezt a vallást (különösen a katolicizmust) használja a „két vallás” összehasonlításához.
Mindkettőnek vannak szent írásai. Marx írásai az Ószövetségnek, Leniné az Újszövetségnek felel meg. Ezek előírt olvasmányok. Ami a bibliai személyiségeket illeti, Marx az Mózes, aki soha nem jutott el az Ígéret Földjére. Lenin a proletariátus megváltója, aki viszonylag korán meghalt és hátrahagyta tanítványait. Sztálint pedig egy sokkal rosszindulatúbb Luciferhez hasonlíthatjuk. Ami a szent városokat illeti, a megfelelő párhuzam Róma és Moszkva. Ebben az összefüggésben talán érdemes megemlíteni Filofei of Pskov 18. században írt gondolatát:
„Az első Róma Róma volt, a második Róma Konstantinápoly, a harmadik Róma Moszkva, és nem lesz negyedik Róma”.
Ezt akár a kommunisták is mondhatták volna, de elég hitelesen hangzik egy orosz szerzetestől.
Kezdetben mindkét szervezetnek nehéz dolga volt, a keresztényeknek a katakombákban, a kommunistáknak pedig az illegalitásban. Amikor hatalomra kerültek, mint oly gyakran, a vádlottakból ügyészek lettek.
Az eretnekek, akár valósak, akár képzeltek, mindkét szervezetben rosszul jártak. Vallomásra kényszerítették, majd máglyán vagy akasztófán kivégezték őket. Mindkét vallás különösen a rokon szervezetekkel, az egyik oldalon a protestánsokkal, a másikon a szociáldemokratákkal állt ross viszonyban. Az állapotoktól függően megölték őket, démonizálták őket (mint szociálfasisztákat) vagy szövetségben álltak velük (mint a Népfrontban).
Mi a helyzet a struktúráikkal és a működési módjukkal? Ismét hasonló. Ami az előbbit illeti, az Ökumenikus Tanács és a pártkongresszus bizonyos párhuzamokat mutat, akárcsak a bíborosi kollégium és a Politbüro. Minden katolikus országban van legalább egy érsek, aki gyakran bíboros is, aki közvetlenül a pápának tartozik engedelmességgel. A kommunista megfelelői a helyi párttitkárok, akik Moszkva irányvonalát követik. Ami az utóbbiakat illeti, mindkét szervezet felismerte, hogy a hívek hitét folyamatosan erősíteni kell. Ennek eszközei a rendszeres találkozók és szemináriumok (figyeljük meg a szót, szeminárium. Ez mind az egyházi, mind a kommunista szóhasználatan szerepel). Ráadásul a szervezet vezetőjének, a pápának vagy a főtitkárnak a megválasztása zárt ajtók mögött történik. Mindketten tévedhetetlenek, amíg hivatalban vannak.
Ha a jövőbe tekintünk, a kommunizmus és a vallás halálát egyformán jósolják, azonban egyik sem vált még valóra.
