Afganisztánban a tálibok elfoglalták az első tartományi székhelyet

Elfoglalták pénteken az afganisztáni Nimrúz tartomány székhelyét a kormány ellen fegyveres felkelést folytató, radikális iszlamista tálibok – közölte a helyi rendőrség.

Zarándzs az első tartományi székhely, amelyet a tálibok elfoglaltak azóta, hogy fokozták támadásaikat a külföldi erők kivonásával párhuzamosan.

Ruh Gul Hairzad tartományi kormányzóhelyettes elmondta, hogy a tálibok kevés ellenállással találkoztak a biztonsági erők részéről, sokan már az elmúlt napokban elhagyták állásaikat.

A nimrúzi rendőrségnek egy biztonsági okokból neve elhallgatását kérő szóvivője korábban a Reuters hírügynökséggel közölte:

a tálibok azért tudták bevenni a várost, mert nem érkezett erősítés a kormánytól.

A dpa német hírügynökség emlékeztet: a radikális iszlamisták legutóbb 2016 őszén tudtak tartományi székhelyet elfoglalni. Akkor Kunduz tartomány azonos nevű székhelyét vonták ellenőrzésük alá, igaz, rövid időre.

Zarándzs viszonylag kis városnak számít valamivel több mint 63 ezer lakosával a 37 milliós Afganisztánban. Tekintve azonban, hogy az Iránnal közös határ mentén fekszik, fontos kereskedelmi központnak számít, illetve kábítószercsempész-hálózatoknak is központul szolgál.

A tálibok pénteken lezárták a Pakisztánnal közös határnál található, kulcsfontosságú Szpin Bóldak határátkelőt, közölve, hogy senkit sem engednek át addig, amíg Iszlámábád fel nem hagy a szigorú vízumellenőrzéssel az afgán állampolgárok esetében. A radikális iszlamisták a múlt hónapban foglalták el a határátkelőt az afgán biztonsági erőktől. Pakisztán először lezárta az átkelőt a saját részén, de később újranyitotta. Amióta azonban a tálibok elfoglalták Szpin Bóldakot, a pakisztáni határőrök szigorúan ellenőrzik a vízumot, ami korábban nem kifejezetten volt jellemző. Az iszlamisták pénteken egy közleményben felszólították Pakisztánt, hogy törölje el a vízumkötelezettséget az afgán állampolgárok esetében. Szpin Bóldak a tengerhez kivezető fő kereskedelmi útvonal Afganisztán számára.

A határ másik oldalán, a délnyugat-pakisztáni Csamanban szolgálatot teljesítő határőrök a Reutersnek elmondták, hogy a tálibok akadályokat helyeztek ki az átkelő mentén. Pakisztán válaszul szintén lezárta a saját részét.

Az afgán hadsereg szintén pénteken beszámolt arról, hogy a tálib mozgalom és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet legalább 94 tagja vesztette életét az ellentámadás során, amelyet a dél-afganisztáni Hilmend tartomány székhelye, Laskargáh elleni ostromra válaszul indítottak.

A lázadók kerületek és határátkelők tucatjait vonták uralmuk alá az elmúlt hónapokban. A tálibok ezenkívül fokozták támadásaikat több tartományi székhely környékén, köztük a nyugati Herát és a déli Kandahár tartományban.

A tálibok májusban átfogó offenzívát indítottak a kormányerők ellen, kihasználva azt, hogy az amerikaiak vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. Mindeközben a Dohában hónapok óta tartó afgánközi béketárgyalásokon a feleknek továbbra sem sikerül előrelépést elérniük.

A kétpárti amerikai külpolitika csődje a Közel–Keleten

Hirsi Ali szerint Amerika végső sikere a hidegháborúban azt bizonyítja, hogy a külpolitikának hosszú távú erőfeszítésnek kell lennie.