Kritikákat kap az osztrák „holokauszt-fal”, mert nem szerepelnek rajta más csoportok

Az Osztrák Ellenállást Dokumentáló Központ (DÖW) holokauszt-fala nem tetszik az osztrák történészeknek – írja a Jewish Chronicle.

A két méter magas gránittömbökre 64 ezer osztrák zsidó áldozat nevét kezdték el felvésni tavaly júniusban.

A falat Kurt Tutter osztrák-kanadai művész és holokauszt-túlélő javasolta.

A neveket a DÖW adatbázisából merítik.

A projekten dolgozó történészek viszont név nélkül közölték az állami médiával, hogy a falon csak zsidó áldozatok nevei lesznek, és más áldozatok nem kerülnek fel rá. Különösen a meleg, roma és fogyatékos áldozatokat hiányolják.

További probléma, hogy a nevek forrása náci iratok, melyek gyakran hazudtak vagy torzítottak az adatok kapcsán.

Sokak szerint a falat azért építi meg Sebastian Kurz kormánya, hogy terelje a figyelmet korábbi koalíciójáról a Szabadságpárttal.

Egyesek még azért is kritizálták a falat, mert anyaga indiai import, nem pedig helyi kő.

A DÖW visszautasította a kritikákat.

Bécsben kitűzték az izraeli zászlót a Szövetségi Kancellária épületére

Sebastian Kurz osztrák kancellár a Twitteren osztotta meg, hogy ezzel a gesztussal szeretnék jelezni, hogy Izrael mellett állnak.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.