A Biden adminisztráció a kubai tüntetőknek: Ne gyertek Amerikába!

A kubai kormányellenes tüntetőket az amerikai vezetés figyelmeztette, hogy akik hajóval próbálnak az Egyesült Államokba menekülni azokat nem fogják beengedni az országba.

A tüntetések a múlt hétvégén kezdődtek, és a hét elején is több ezren tértek vissza az utcákra, hogy tiltakozzanak a nehéz gazdasági helyzet és általánosságban véve is a diktatórikus vezetés, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen. Míg egyesek az oltási kampány felgyorsítását sürgetik, mások politikai változásokat akarnak az immár több mint hat évtizede kommunista irányítás alatt lévő országban.

A tüntetők azt is szeretnék elérni, hogy eltöröljék a beviteli korlátozásokat azokra az alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki az országban. A kormány szerdán bejelentette, ideiglenesen feloldja az utazók által bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat.

Több mint ötezer embert őrizetbe vettek a hatóságok a kubai kormányellenes megmozdulásokon az utóbbi három napban – derült ki a 14ymedio helyi hírportál friss jelentéséből.

A civil szervezetek és más források beszámolói alapján összeállított helyzetértékelés szerint az előállítottak között körülbelül százhúsz aktivista és újságíró van.

Azt írták, a biztonsági erők egyes esetekben brutális módszereket alkalmaztak. Sajtóhírek szerint egy tüntető életét vesztette hétfőn Havannában, azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között.

Az Egyesült Államokban Floridában a kubai-amerikaiak szimpátiatüntetéseket tartottak. A republikánus párt kubai származású szenátora Ted Cruz kifejezte szolidaritását a tüntetők felé.

A Biden-adminisztráció egyelőre óvatosan fogalmaz a tüntetésekkel kapcsolatban, jelezték, hogy a kubaiaknak joga van a szabad gyülekezéshez. Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter szokatlanul határozottan felszólította, a tüntetőket, hogy a tengeren keresztül ne induljanak el az Egyesül Államok felé – írja a Daily Wire.

A hangnem azért is volt szokatlan, mert a hónapok óta az amerikai-mexikói határra áradó dél-amerikaiakkal kapcsolatban nem hangzott el hasonlóan kemény felszólítás.

„Azok, akik az életüket kockáztatják a tengeren, üzenjünk, hogy nem érdemes. Hadd legyek teljesen világos: ha vízre szállsz, nem fogunk beengedni az Egyesült Államokba”

– jelentette ki Mayorkas, akinek a szülei Kubából menekültek Amerikába.

Biden a republikánus nyomás hatására végül csütörtökön jelezte, hogy megfontolják, hogy helyreállítják az internetet Kubában, miután a rezsim elvágta a hozzáférést. Az amerikai elnök azonban nem nyilatkozott a politikai menekültek ügyében.

Ki lesz a republikánusok jelöltje, ha Trump nem indul 2024-ben?

A felmérések alapján szinte biztos, hogy a középvonalas republikánusoknak nem lesz esélye.