A Beitar lemondta a mérkőzést a Barcelonával, mert a katalánok nem akarnak Jeruzsálemben játszani

A Beitar Jeruzsálem futballklub tulajdonosa csütörtökön bejelentette, lemondta a barátságos mérkőzést a Barcelonával, mert a katalán csapat nem volt hajlandó az izraeli fővárosban játszani – írja az Ujkelet.live

,,Nagy szomorúsággal tölt el, hogy le kellett mondanom a Barcelona elleni meccset”- írta Mose Hogeg Facebookon. „Miután megkaptam az aláírandó szerződést, amely feltárta azt az egyértelmű követelést, hogy a játék ne a fővárosban, Jeruzsálemben kerüljön megrendezésre, és még néhány olyan követelést, amely nem tetszett, nehéz szívvel aludtam, sokat gondolkodtam és úgy döntöttem, hogy elsősorban én egy büszke zsidó és izraeli vagyok”.

,,Egy Beitar Jeruzsálem elleni meccset Jeruzsálemben kell tartani” – írta Hogeg. „Nem haragszom a Barcelonára; nem politikai klubot képviselnek és nem érdekeltek abban, hogy részt vegyenek az itteni konfliktusunkban. Kapcsolatunk továbbra is jó lesz. Ez egy nagyon nehéz döntés, de miután konzultáltam Mose Lion polgármesterrel, úgy gondolom, hogy ez így helyes.”

A játékra augusztus 4-én a jeruzsálemi Teddy Stadionban került volna sor.

Palesztinok a Barcelona bojkottálását szorgalmazták, miután riportok jelentek meg, hogy egy szezon előtti mérkőzést tarthatnak Izraelben a Beitar ellen.

A Jerusalem Post szerint az egyik Izrael-ellenes bojkottmozgalom szóvivője azt állította, hogy a Teddy Stadion (Malhában) közel van Kelet-Jeruzsálem Sejk Dzsarra és Silwan negyedéhez, ahol számos palesztin család kilakoltatás előtt áll. Malha valójában Jeruzsálem déli csücskében található.

A szóvivő továbbá azt állította, hogy a tervezett meccs „politikai indíttatású, megkísérelve marginalizálni a palesztinok jogait”.

Joan Laport, az FC Barcelona elnöke közölte, hogy a klub hivatalos csatornáin keresztül nem adott ki nyilatkozatokat, amelyek megerősítenék a Beitar elleni barátságos labdarúgó-mérkőzés megrendezését a nyáron – írta a Palesztin Hatóság hivatalos hírügynöksége, a Wafa.

Messiék legyőzték a BDS-t és Izraelben játszanak

A Közel-Kelet arab és zsidó futballrajongói is láthatják majd az argentinok szupersztárját, aki nemzete válogatottjával Izraelbe érkezik novemberben.