Megerősítette dzsihadista-ellenes együttműködését az Egyesült Államok és Franciaország

Megerősítette dzsihadista-ellenes együttműködését pénteken az Egyesült Államok és Franciaország: Florence Parly francia és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter washingtoni megállapodása ezúttal a különleges katonai erőkre vonatkozik.

„A terrorizmus elleni küzdelemben különleges erőink mára igazi fegyverbarátokká lettek. Ez a megállapodás elmélyíti ezt a különleges kapcsolatot” – írta Parly a Twitter-fiókjában találkozójuk után, de részletek nem derültek ki a megállapodással kapcsolatban.

Az AFP francia hírügynökség szombati tudósításában megjegyezte: csaknem húsz évi megszállás után éppen most folyik az amerikai és a vele szövetséges katonai erők kivonása Afganisztánból, konkrétan az amerikai erőké augusztus 31-éig be is fejeződik.

Emmanuel Macron francia elnök pedig éppen pénteken jelentette be, hogy Franciaország kivonja katonai kontingense csaknem felét – mintegy 2500 katonát – az afrikai  Száhel-övezetből, ami azt jelenti, hogy az év második felében elkezdik bezárni táboraikat Mali északi részén. Június 30-án ért véget a francia erők 2014 óta tartó, Barkhane nevű, dzsihadista-ellenes hadművelete az övezetben. Mindazonáltal Macron hozzátette, hogy a francia csapatok egy átfogó nemzetközi együttműködés keretében továbbra is jelen lesznek a térségben.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte a pénteki washingtoni megállapodás megkötése után, hogy az nem tartalmaz semmilyen régiós korlátozást, a két ország bárhol a világon együttműködhet a dzsihadisták elleni harcban.

Szigorítottak a párizsi női dzsihadista kommandó egyik tagjának büntetésén

A nő tagja volt egy Szíriából irányított női kommandónak, amely öt évvel ezelőtt az Iszlám Állam terrorszervezet nevében pokolgépes merényletet próbált meg végrehajtani.