Vádat emeltek adócsalás miatt Trump ingatlanvállalatával szemben

A New York-i ügyészség vádat emelt adócsalás és üzleti feljegyzések meghamisítása miatt a Trump Organization ingatlanvállalattal, illetve annak pénzügyi vezetőjével szemben.

Allen Weisselberget bilincsben szállították az amerikai nagyváros illetékes bíróságára, ahol ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban.

A 73 éves üzletember a 15 pontból álló vádirat szerint 15 éven át nem fizetett közterheket eltitkolt 1,76 millió dolláros jövedelme után. Weisselberg Donald Trump volt amerikai elnök régi üzlettársa, aki Trump elnöksége idején segített vezetni ingatlanbirodalmát.

A Trump Organization közleményben azzal vádolta meg az ügyészséget, hogy Weisselberget gyalogáldozatként használja és a felperzselt föld taktikáját igyekszik bevetni ezzel ártva a volt republikánus elnöknek. „Ez nem igazságszolgáltatás, hanem politika” – szögezte le a vállalat.

Trump személyesen visszautasította, hogy bármiféle szabálytalanságot követett volna el és a vizsgálatot politikailag motivált ügyészek boszorkányüldöztetésének nevezte.

 Megfigyelők mindemellett nem számolnak azzal, hogy Trump ellen is vádat emelnének a közeljövőben. A volt elnök ügyvédje, Ronald Fischetti ugyanakkor közölte, hogy a vállalat átvilágítása még nem zárult le.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve folytat vizsgálatot Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Kezdetben a vizsgálódás a Stormy Daniels pornószínésznőnek és Karen McDougal Playboy-modellnek fizetett hallgatási pénzekre összpontosult. A két nő ugyanis azt állította, hogy évekkel korábban viszonyuk volt Trumppal és a feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt. A vizsgálatot később kiterjesztették lehetséges adó-, banki-, és biztosítási csalásra is.

Vance-szel párhuzamosan a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész is vizsgálatot folytat Trump ingatlanvállalatával szemben. Vance és James időközben már közös erővel próbálnak fényt deríteni arra, hogy vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának.

A vizsgálatok új lendületet kaptak mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.

Felfüggesztették Rudy Giuliani ügyvédi engedélyét

Egy New York-i bíróság csütörtökön felfüggesztette Donald Trump volt amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani ügyvédi engedélyét a 2020-as elnökválasztással kapcsolatos nyilatkozataira hivatkozva.