A palesztinok nem várnak sokat a „változás koalíciótól”

A megkérdezett ciszjordániai és gázai arabok szerint semmivel sem lesz visszafogottabb egy Naftali Bennett által vezetett kormány, még akkor sem ha ott van a koalícióban egy iszlamista párt. 

A palesztinok nem izgatottak a „történelmi” koalíció miatt, szerintük ugyanis ugyanolyan lesz ez az izraeli vezetés is, mint a korábbi volt – írja Ynet.

A szerdán aláírt koalíciós megegyezés szerint a választáson hat mandátumot nyert Yamina vezetője, Naftali Bennett lesz Izrael új miniszterelnöke. Bennett korábban Júdea és Szamária legnagyobb telepes szervezetének a hivatalnoka volt, ami miatt az arabok nem várnak sok jót az új kormánytól.

„Nincs különbség egyik vagy másik izraeli vezető között” – jelentette ki a 29 éves gázai Ahmed Rezik. – Ők csak a saját nemzetük szempontjából jók vagy rosszak. Nekünk minden izraeli vezető rossz, mivel nem adják meg a palesztinoknak a nekik járó jogaikat és a földjüket.”

A Palesztin Felszabadítási Mozgalom vezetője szerint Bennett semmivel nem jobb, mint Netanjahu.

„Befogja bizonyítani milyen szélsőséges tud ő lenni ha ő kormányoz” – mondta Bassem al-Salhi.

A Hamász szerint nekik teljesen mindegy ki alakít kormányt Izraelben.

„A palesztinok már egy tucatnyi izraeli kormányt láttak, jobboldalit, baloldalit, középen állót, ahogy ők nevezik. De mindegyik ellenséges volt a palesztin jogokkal szemben és mindegyik a terjeszkedés politikáját folytatta – jelentette ki Hazem Qassem a terrorszervezet szóvivője.

Hetven év óta először lenne arab párt a koalícióban, cserébe 16 milliárd dollárt kapnak a palesztin infrastruktúra fejlesztésére. Azonban nem minden arab örül a Ra’ám párt sikerének.

„Áruló – jelentette ki Manszúr Abbászról a párt vezetőjéről Badri Karama gázai lakos – mit fog tenni ha arra kérik szavazzon egy új háború indításáról? Elfogadja majd, és részese lesz a palesztinok megölésének?”

Történelmet írt az arab-izraeli Ráám párt a Bennett-Lapid koalícióhoz csatlakozva

Évtizedek óta az első arab párt, amely csatlakozott a kormányhoz. Az iszlamisták beváltják ígéretüket, hogy belülről keresik a változást, és milliárdokat nyernek a közösségnek ígért állami támogatásból.