A holland külügyminisztert a Hámász támogatásával vádolják

Kevesebb mint egy héttel holland külügyminiszteri kinevezése után Sigrid Kaag ellen rendőrségi vizsgálat indult a Hamas terrorszervezet pénzügyi támogatása miatt a Gázai övezetben — írja az Israel Hayom

A palesztinbarát nézeteiről ismert Kaag ellen Lukas Hartong holland újságíró, a Geert Wilders vezette jobboldali Szabadságpárt volt európai parlamenti képviselője tett hivatalos feljelentést.

Kaag, aki a Palesztin Hatóság korábbi vezető tisztviselőjének, Dr. Anis al-Qaqnak a felesége, az elmúlt három és fél évben Hollandia külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési minisztere volt. E tisztségének keretében a palesztin szervezeteknek és a Palesztin Hatóságnak nyújtott pénzbeli támogatásokért is felelős volt.

Kaag továbbra is a külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési tárcát tölti be, emellett most már országa külügyminisztereként is tevékenykedik.

Hollandia Kaag minisztériumán keresztül segély összeget utalt át egy palesztin civil szervezetnek, az „Unió Mezőgazdasági Munkabizottságának”. Ennek a civil szervezetnek több vezető tagja is részt vett a 17 éves Rina Shnerb 2019 augusztusában történt meggyilkolásában. A robbantásos merényletben Shnerb apja és testvére megsebesült. Miután bizonyítékot szolgáltattak a civil szervezetnek a Népi Front Palesztina Felszabadításáért terrorista csoporttal való kapcsolatáról, a holland kormány tagadta, hogy pénzt utalna a Mezőgazdasági Munkabizottság Uniójának.

Végül azonban a holland kormány kénytelen volt beismerni, hogy gyilkosok fizetését finanszírozta.

Ezzel együtt Kaag minisztériumai továbbra sem hajlandók meghallgatni a holland törvényhozók felhívását a palesztin nem kormányzati szervezeteknek – köztük a Hamas által ellenőrzött Gázai övezetből működő szervezeteknek – átutalt pénzeszközök átlátható ellenőrzésére.

„Lényegében nincs információ arról, hogy a pénz hová kerül, ha egyszer már Gázába érkezett, ahol a Hámászhoz kötődő szervezetek kifinomultabbak az információk elrejtése terén, és kevésbé átláthatóak a nyugati pénzadományozók felé” – mondta Itai Reuveni az NGO Monitor izraeli megfigyelőcsoporttól.

Hartong a holland külügyminiszter elleni feljelentését a holland büntető törvénykönyv 421. cikkére alapozta, amely „tiltja a terrorizmus pénzbeli támogatására szolgáló szándékos gyűjtést, objektumok megszerzését, birtoklását vagy finanszírozását”, és követelte, hogy a helyi rendőrség indítson vizsgálatot ellene. Hartong szerint a holland rendőrség megfelelően reagált, és most Kaag válaszát várják a vádakra.

Csak a szokásos: a holland baloldal Izraelt támadja

Miután már több mint ezer rakétát lőttek ki Izraelre, több holland baloldali párt parlamenti kérdésekben követelt lépéseket Izrael ellen.