Ha minden jól megy, Izrael néhány héten belül teljesen kinyithat

Izrael egy hónap múlva teljesen megnyílik, ha nem lesz hirtelen fertőzésnövekedés, közölte Nachman As, koronavírus-projektmenedzser csütörtökön – számolt be az Ujkelet.live


„Szeretnénk látni, hogy az iskolákba való visszatérés nem növeli a megbetegedések számát” – nyilatkozta As a 13-as csatornának.

„Néhány hétről csak a jelenlegi ráta esetén beszélhetünk” – mondta. „Szeretnénk túljutni a pészachon, és látni, hogy nincsenek fertőzések az iskolákban.”

„Ha nem nő a halálozások száma, egy hónap múlva minden nyitva lesz”

– mondta, hozzátéve, hogy az oltások eddig hatékonynak bizonyultak.

„Jelenleg nincs szükség az oltóanyag frissítésére. Az oltottak körében követjük a fertőzéseket, hogy meggyőződjünk arról, hogy az oltás hatékony-e”

– mondta, hozzátéve, hogy bíznak benne a variánsokat is megállítja a vakcina.

A miniszterek csütörtökön enyhítettek az iskolákkal szemben támasztott számos követelményen. Megszüntették azt a rendelkezést is, hogy a hallgatóknak be kell mutatniuk a szülők által aláírt egészségügyi nyilatkozatot, hogy beléphessenek az osztályterembe, ugyanakkor lehetővé tették az egyetemek és főiskolák számára, hogy minden vizsgát személyesen tartsanak.

Fotó: Unsplash/Elijah Bryant

Izraelben csillapodik, a palesztinoknál viszont tombol a koronavírus-járvány

A palesztin kormányzati tisztviselők és labdarúgó-válogatott vitatott beoltása mellett olyan magánintézményekbe is jutottak oltások, mint az a fogorvosi rendelő, ahová a Palesztin Hatóság magas rangú tisztviselői gyakran ellátogatnak.