Hollandia elbaltázta a lehetőséget, hogy befektessen az AstraZeneca oltásba

Mikor az Oxford Egyetem megkérte Hollandiát, hogy adjon tízmillió eurós befektetést a Halix vakcinagyártó központnak Leidenben, lehetőséget adott az országnak, és valószínűleg az egész EU-nak, hogy több millióval több Covid-19 vakcinához jusson, mint amennyit az AstraZeneca leadott az EU-nak 2021 első negyedében – írja az NLTimes holland hírportál.

Az egyetem kutatói napokra voltak attól, hogy megszerezzék a gyógyszergyártó cég támogatását az AZD 1222 vakcinához tavaly áprilisban, mikor megkeresték Hollandiát a kéréssel – mondták el névtelen források a holland közszolgálati NOS-nak.

A Halix létesítmény már korábban is leszerződött, hogy Oxford-vakcinát gyártson, mikor a klinikai tesztek felpörögtek.

„Hatalmas igény lesz a vakcinákra, ha sikeresen átesnek a teszteken. Valószínűleg hónapokon át korlátozott lesz az elérhető vakcinák mennyisége”

– állt az egyetem levelében, melyet Mark Rutte holland miniszterelnöknek küldött.

„Hogy a nagy fennakadások elkerülhetők legyenek, most kell növelni a termelési lehetőségeket”.

A közszolgálati adó a levél főbb részeit megtekintette: ebben az állt, hogy a befektetést arra használnák, hogy csökkentsék a torlódást a Halix létesítményben. Ekkorra a brit kormány már vállalt egy 25 millió eurós befektetést a leideni Halix létesítményben, lehetővé téve 200 liter vakcina gyártását.

Mark Rutte holland miniszterelnök az Európai Unió kétnaposra tervezett brüsszeli csúcstalálkozójának negyedik napi ülésére érkezik 2020. július 20-án. Fotó: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

A holland befektetés lehetővé tette volna, hogy a gyár növelje a termelését, és ezerliteres tartálynyi mennyiséget gyártson.

A közszolgálati adó forrási háttérinfót és kontextust adtak, de nem nyilatkoztak egy titoktartási szerződés miatt. Azt mondták, hogy a történet akkor kezdődött, mikor egy oxfordi kutató megkereste a CDA (Kereszténydemokrata Tömörülés) holland párt (az akkori Rutte-kormánykoalíció tagja – A szerk.) parlamenti képviselőjét, Pieter Omtzigtot. Utána tárgyalásra került sor Rutte irodájában április 28-án, mely tárgyalást a kormány közpolitikai hivatala megerősített. Másnap küldték a levelet egyenesen a miniszterelnöknek.

Egy nappal később az AstraZeneca és Oxford bejelentette, hogy a gyógyszergyártó cég támogatja az egyetem Covid-19 oltásának fejlesztését. Hollandia több alkalommal kísérletet tett arra, hogy egyezségre jusson a Halixszal április végén és május elején, de kevés eredménnyel, mikor az AstraZeneca saját pénzét fektette a leideni Halix létesítménybe.

A holland kormány nem kereste meg azokat az egyetemről, akik a Ruttének írt levelet küldték. Ha megtették volna, Oxford valószínűleg elfogadta volna a befektetést – mondták névtelen brit források a holland közszolgálati adónak.

Ez lehetővé tette volna a holland kormány számára, hogy félretegye a Halix termelési kapacitását, és talán elkerülje a jelenlegi kereskedelmi vitát az EU és az Egyesült Királyság között. A következő negyedévben az AstraZeneca csak a megbeszélt mennyiség 40%-át fogja leadni az Európai Gazdasági Övezetnek, mivel a cég először a brit vállalását teljesíti.

Ebbe beletartoznak azok a vakcinák, amiket Leidenben gyártanak. Válaszul az EU közölte, hogy be tudja tiltani a vakcinák exportálását a tagállamokból más államokba, kivéve azokat az oltásokat, melyeket elszegényedett országokba küldenek.

Hugo de Jonge egészségügyi minisztert váratlanul érte, mikor kiderült, hogy az AstraZeneca csak a vállalás felét teljesíti júniusra. Az AstraZeneca már az első negyedévben is jelentősen alulteljesített az EU-val szemben vállalt leszállítások terén, de az EU valószínűleg nem fog tudni jogi lépéseket tenni a szerződés nagyvonalúsága miatt.

Noha a lehetséges holland befektetés az oxfordi vakcinában bonyolult lett volna az angol-svéd cég érintettsége miatt, lehetséges, hogy jóval nagyobb hozzáférést biztosított volna a Covid-19 vakcinákhoz, melyekre olyan nagy igény mutatkozik egy évvel később. 2021. március 30-ig Hollandia felnőtt lakossága 11,7%-át oltotta be, míg az EU-s átlag 12,3%. (Magyarország március 30-án érte el a kétmillió beoltottat, azaz a lakosság 19,%-át – A szerk.)

Az Egyesült Királyság a cikk szerint 30 millió lakosnak adta már be az első oltást, ami a felnőtt lakosság 58%-át jelenti.

Fordulat: újra oltanak AstraZeneca-vakcinával Németországban

Spanyolország, Lettország, Litvánia és Bulgária is folytatja az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni vakcinával való oltást az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki állásfoglalása után.