Egykori szaúdi kormánytisztviselő szerint nem lesz normalizáció Izraellel palesztin állam nélkül

Az Al Qudsz című palesztin lapban egy nappal az izraeli választások előtt megjelent véleménycikkében Nawaf Obaid azt írta, hogy Szaúd-Arábia kiáll a palesztinok és a 2002-es arab béke kezdeményezés mellett, és nem kockáztatja meg a saját közvéleményével való szakadást, amely Izrael elismerését a muszlim értékek elhagyásaként értékelné — írja a Ynet.

A szaúdi kormány egykori tanácsadója hétfőn kijelentette, hogy normalizált kapcsolatok Izraellel csak azután lehetségesek, hogy a palesztinok „teljesen független államot” hoznak létre.

Nawaf Obaid, volt szaúdi kormánytanácsadó álláspontját a palesztin Al Qudsz újság egy nappal az izraeli választások előtt jelentette meg. Obaid befolyásos ember, véleményét  sokan értékelik a szaúdi vezetés hivatalos álláspontjának.

Az Al-Qudsz-ban megjelent írást valószínűleg nem tették volna közzé a rijádi vezetés tudta és beleegyezése nélkül,

megjelenését az utánra időzítették, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael és Szaúd-Arábia között hamarosan közvetlen járatokat indítanak.

„Egyesek úgy vélik, hogy bin Szalman koronaherceg elő kívánná mozdítani a Jeruzsálemmel fenntartott kapcsolatok normalizálódását, ugyanakkor tisztában van azzal a kockázattal, hogy olyan álláspontot képvisel, amely magában foglalja Izrael elismerését”

– írta Obaid.

„Ha ez megtörténne, annak nemcsak a szaúdi királyságban, a leggazdagabb és fontos vallási és nemzeti szereppel rendelkező országban, de az egész arab és muszlim világban is lennének következményei”

– mondta.

„Szaúd-Arábiában és másutt a túlnyomó többség továbbra is Faisal bin Abdulaziz Al Szaúd király véleményét vallja, aki kijelentette, hogy az ő királysága lesz az utolsó muszlim ország, mely elismeri Izraelt. Ezt a történelmi bejelentést nem lehet alábecsülni” – írta Obaid az Al Qudsz vezércikkében.

Az ország közvéleménye mindenféle normalizációt a muszlim értékek elhagyásának tekintene, a rezsim pedig nem kockáztatná meg a saját népével való szakadást.

„Nem tagadható, hogy a normalizáció kapuja megnyílt, ugyanakkor emlékeznünk kell arra, hogy Izrael szaúdi elismerése attól függ, hogy a palesztinok létrehozhatnak-e egy »teljesen független államot«”

– írta Obaid, hozzátéve, hogy még sok az elvégzendő munka mielőtt szaúdi nyilvánosság előtt vállalható lenne egy ilyen politikai lépés.

Szakértők szerint a megjelent véleménycikk a Biden-kormánynak küldött üzenetnek is tekinthető.

Milyen hatással lenne Izraelre egy amerikai-szaúdi feszültség?

Az amerikai vezetés szankciói arra ösztönözhetik a szaúdiakat, hogy fűzzék szorosabbra kapcsolataikat a zsidó állammal.