Fontos kampánytéma a migráció rendezetlen helyzete Izraelben

Dacára annak, hogy Izrael tárgyalt Szudánnal, és Netanjahu többször felvetette a témát, a Likudnak nincsen hivatalos politikája az ügyben – írja a Jerusalem Post.

Az utóbbi hetekben Benjamin Netanjahu miniszterelnök magától felvetette az afrikai migránsok kérdését interjúiban, de a Likudnak nincsen egységes álláspontja a kérdésben.

Netanjahu interjút adott az Al-Arab weboldalnak a Likud azon kísérleteinek részeként, hogy izraeli arab szavazókat nyerjen. Kérdéseket kapott a 2018-as nemzetállam-törvényről, melyet sok arab és drúz állampolgár diszkriminálónak tekintett.

A miniszterelnök szerint a javaslat azzal a „veszéllyel” kapcsolatban született, hogy „afrikai illegális migránsok elárasztják Izraelt. Építettem egy kerítést, ami mindannyiunkat megmentett – és akkor közölték velem, hogy aki átmászik a kerítésen, az automatikusan menekültjogot is kap”.

„Úgyhogy a nemzetállam-törvény elfogadása mellett döntöttem. (…) Ennek nem volt célja, hogy bármely polgár ellen legyen (a hátorokon belül)”

– mondta Netanjahu.

Afrikai menekültek elhagyják a Holot menekülttábort az egyiptomi határ közelében fekvõ dél-izraeli Negev-sivatagban 2015. augusztus 25-én. A legfelsõbb bíróság augusztus 11-i döntése alapján az izraeli hatóságoknak szabadon kell bocsátaniuk az eddig a táborban elhelyezett, Afrikából az utóbbi években illegálisan érkezett és már több mint egy éve fogva tartott menekülteket. (MTI/EPA/Abir Szultan)

Az elmúlt tizenöt évben több tízezer afrikai, főleg eritreai és szudáni migráns érkezett Izraelben. Netanjahu sikeresen lecsökkentette ezen migránsok számát az utóbbi években.

A kormány különböző, elköltözésük ösztökélésére tett próbálkozásai ellenére jelenleg 31 ezer migráns él Izraelben.

A lap idézi a Likud 2018-as törvényhozóit, akik akkor elsősorban az Izrael eltörlésére tett palesztin kísérletekre hivatkoztak a nemzetállam-törvény kapcsán.

Netanjahu kifejezte azon félelmét is egy Jerusalem Postnak adott friss interjújában, hogy az illegális migránsok a reform betérések kihasználásával szerezhetnek állampolgárságot.

Az utóbbi hónapokban, miután Szudán felvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, Netanjahu és a szudáni külügy megvitatták a migráció kérdését. A kormány szerint megállapodtak Szudánnal egy kezdeti tervben több száz migráns visszafogadásáról.

Vasárnap viszont izraeli tisztségviselők azt közölték a lappal, hogy nem történt előrelépés az ügyben.

A lap szerint a Likudnak nincsen hivatalos álláspontja a kérdésben.

A lap idézi továbbá egyes izraeli pártok álláspontját az ügyben, a szélsőbaloldali Merec például a deportálások leállítását, míg a nemzeti-vallásos Otzma Jehudit a „behatolók kiűzését” követeli Dél-Tel-Avivból, ahol sok migráns él.

Netanjahu afrikai hamis betérők inváziójától tart

“Izrael az egyetlen fejlett világbéli ország, ahová eljuthatsz a a saját lábadon Afrikából” – emlékeztetett az izraeli kormányfő.