Kapkodják a kipákat Bahreinban

Bahreinban, az Öböl-államok legöregebb zsidó közösségében kézzel készült kipákkal készülnek a látogatók számának növekedésére.

A különleges kipákat múlt hónapban mutatták be. Azokat helyben tervezték és gyártották, hogy az ország zsidó kultúráját ünnepeljék. Az ország kapcsolata Izraellel egyre jobb.

A piros és fehér fejfedők a bahreini zászló színeiben pompáznak, és Manama, a főváros „Tíz parancsolat háza” nevű zsinagógájának a nevét viselik. Ezen felül liliom-szimbólum és hamsza is van rajtuk.

A szóban forgó kipák.

Houda Nonoo, a Bahreini Külügyminisztérium követe egy virtuális purim ünnepen mutatta be a fejfedőket februárban, amit az Öböl Zsidó Közösségeinek Egyesülete (AGJC) tartott.

„Az elmúlt hónapokban egyre több zsidó turista látogatott ide, hogy eljöjjön a zsinagógánkba és az Öböl utolsó működő zsidó temetőjébe. Az érdeklődés még jobban megnőtt az AGJC bejelentése után”

mondta Nonoo követ a The Algemeinernek.

„Akik ide látogatnak, szívesen vesznek szuveníreket is, amik erre a helyre emlékeztetik őket.”

Az AGJC testületében mind a hat öbölbéli országból – Bahrein, Kuvait, Oman, Katar, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek – ülnek tagok, akiknek közös céljuk, hogy felélénkítsék a zsidó életet a régióban.

A követ unokatestvére, Haydee Nonoo azért tervezte a kipákat, hogy elhunyt édesanyja, Lily Bendahan emlékét őrizze.

„Számára a zsidó szokások és értékek fontos részei voltak a családi életnek. Bahreint is nagyon szívesen látogatta” – mondta Haydee.

Az AGJC 10 dollárért és szállítási díjért árulja a kipákat. A bevételeket jótékony célokra fordítják, szintén Bendahan emlékére.

A február közepén létrehozott szervezetet a dubai Elie Abadie rabbi vezeti, a bahreini elnöke pedig Ebrahim Dawood Nonoo.

Azután döntöttek az alapításról, hogy tavaly Izrael, Bahrein és az Emírségek normalizálták kapcsolataikat a történelmi Ábrahám-egyezmények keretében.

Jobb hely lesz az Emírségek a zsidók számára, mint Nyugat-Európa nagy része?

A Jerusalem Post szerzője több ismerősével beszélt, akik biztonságosabbnak érezték a kipa viselését az Emirátusokban, mint Európában.