Netanjahu vakcinákat ajándékozott volna Magyarországnak, Mandelblit és Ganz megfúrta

Izrael leállítja a programot, aminek keretében koronavírus-vakcinákat terveztek küldeni az Izraellel baráti viszonyt fenntartó államoknak a diplomáciai támogatásért cserébe – írja a Reutersre hivatkozva a HVG.

A program befagyasztásáról Beni Ganz védelmi miniszter számolt be csütörtökön, miután többen is kifejezték nemetszésüket az ötlettel kapcsolatban: a kormány úgy akart többek közt Magyarországnak is oltásokat adni, hogy a ciszjordániai palesztin területekre néhány ezer adagot küldtek összesen.

A nemzetközi szerződések értelmében egyébként a Palesztin Hatóság feladata lenne a területén élők vakcinálása.

A jó viszony jeleként százezer vakcinát osztott volna szét a világban 19 szövetséges ország között, ebből egyedül Honduras járt jól, ott ugyanis már meg is kapták őket.

A Reuters cikke egyértelművé teszi, hogy a kormány döntését Avihaj Mandelblit állami főügyész kérdőjelezte meg, az egyébként magyar származású Ganz pedig üdvözölte az ajándékprogram befagyasztását.

Mandelblit kivételes hatalmáról – és az azzal való időszakos visszaéléseiről – itt írtunk korábban.

Jogászok önkényuralma, avagy mindent a Netanjahu-perről

Hogy megértsük a Netanjahu elleni eljárás jelentőségét, tudnunk kell: a három hatalmi ág egyensúlya megbomlott. Sebes Gábor írása.