Rakétaeső vár Izraelre?

USA-val közös katonai gyakorlaton szimulálták azt, mi lenne, ha komoly rakétatámadás érné Izraelt – írja az Algemeiner.

Folytatódik az USA és Izrael közös hadgyakorlata, a Juniper Falcon.

Most olyan lehetőségeket szimuláltak, amikben Izraelt eddig nem látott erejű rakétatámadás éri, ami Gázából, Libanonból, de akár Szíriából és Iránból is indulhat.

Az N12 izraeli hírportál szerint a gázai Hamasz-, illetve a libanoni Hezbollah rövid- és középtávú rakétáinak támadása mellett arra is felkészültek, ha cirkáló rakétákat, vagy öngyilkos drónokat küldenének Nyugat-Irakból és Jemenből, ahonnan Irán a szövetségesei által tudná megtámadni Izraelt.

Ran Kochav dandártábornok, Izrael légvédelmi programjának vezetője elmondta, hogy az amerikai-izraeli együttműködés

“működő és professzionális segítség az izraeli polgárok légvédelme, és az ország honvédelme számára. Ragaszkodunk ahhoz, hogy gyakorlatokat tartsunk Izraelben, Európában és az USA-ban.”

Kochav szerint a résztvevők sikeresen hajtották végre a gyakorlat céljait.

Izrael légvédelmi rendszere sokat változott az elmúlt években az N12 szerint.

Miután megállapították, hogy a következő konfliktusban valószínűleg ezernyi rakéta fog záporozni az országra, az IDF újragondolta a stratégiáját.

Az Vaskupola elemek és a többi rakétavédelmi rendszer az ország egészében folyamatosan jelen lesznek ahelyett, hogy frontról frontra vinnék őket. Ez teljes védelmet nyújt a civil területeknek és a létfontosságú infrastruktúráknak. Emellett egy új észlelési rendszer gondoskodik arról, hogy minél előbb észrevehessenek minden vízen, földön, vagy levegőben érkező támadást.

A Vaskupola rendszert magát is felfejlesztették, hogy az alacsonyan repülő drónokkal és precíziós rakétákkal is el tudjon bánni. A hatótávolságát is kiterjesztették – ez azt jelenti, hogy a városoknak, amiknek eddig három elemre volt szükségük, mostantól egy is elég lesz.

A Vaskupola  támogató rendszerének valós idejű analíziskapacitását is felfejlesztették.

Ez azt jelenti, hogy csak akkor lőnek ki automatikusan elfogó rakétákat, ha a támadás közvetlen veszélyt jelent a civil lakosság vagy az infrastruktúra számára. Így segítenek megőrizni Izrael elfogóarzenálját.

Egy katonai beszerzés margójára

Magyarország légvédelmi rendszere több generációt lép előre, erre pedig joggal lehetünk büszkék. Bíró Ákos írása.