Több orosz városban ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe

Több orosz városban tüntetőket vettek őrizetbe az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására szombaton a hatósági tilalom ellenére megszervezett tüntetéseken.

A politikai megmozdulások elleni hatósági fellépés megfigyelésére szakosodott OVD-Info szerint szombat estig 2131 embert – Moszkvában 795-öt Szentpéterváron pedig 309-et – állítottak elő, ami napi rekord a csoport működésének kezdete, 2011 vége óta.

A tüntetők mindkét nagyvárosban áttörték a kordont, a rendőrök erőszakot alkalmaztak. A fővárosban átmenetileg őrizetbe vették Julija Navalnaját, az ellenzéki politikus feleségét.

Hírügynökségek úgy értesültek, hogy mintegy negyven rendőr megsérült Moszkvában. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.

Sajtójelentések szerint a több mint száz városra kiterjedő megmozdulásokon több tízezren – a Mihail Hodorkovszkij emigráns orosz ellenzéki politikus által finanszírozott MBH Media szerint 110 ezren – vettek részt. A Távol-Keleten elkezdődött tüntetések Szibéria és az Ural településeit, majd Moszkvát és Szentpétervárt is elérték. Korábban a jelenlegi és a korábbi fővároson kívül sohasem vettek rész ennyien utcai megmozduláson Navalnij támogatására.

Az orosz belügyminisztérium szerint Moszkva belvárosában, a Puskin téren kora délután négyezren gyűltek össze, de a Reuters hírügynökség azt állította, hogy a fővárosi megmozdulásoknak tízszer ennyi részvevője volt. Szentpétervárról és Jekatyerinburgból is tízezres nagyságrendű megmozdulásról szóltak a sajtójelentések.

Police arrest anti-Putin protesters in the snow in Moscow | AFP

Officers detain protesters at a demonstration in Moscow in support of prominent Kremlin critic Alexei Navalny. He called the demonstrations after he was deta…

Több helyen a mobilinternet lelassulására panaszkodtak a tüntetők, a szolgáltatók szerint azonban csak helyi túlterheltségről lehet szó, a számtalan okostelefonos élő közvetítés miatt.

Leonyid Volkov, Navalnij regionális törzseinek vezetője kijelentette, hogy a következő hétvégén is tiltakozások lesznek. Ez megfigyelők szerint azt jelenti, hogy a letartóztatott orosz politikus hívei megkísérlik „a fehérorosz forgatókönyv” szerint alakítani a moszkvai eseményeket.

A hatóságok már a szombati tüntetéseket megelőzően őrizetbe vettek ismert ellenzékieket, nem engedélyezett tüntetések szervezése vagy fiatalkorúak felbujtása címén. Közülük többeket előzetes letartóztatásba helyeztek vagy megbírságoltak.

A közösségimédia-szolgáltatókat az elmúlt napok folyamán felszólították, hogy távolítsák el a tüntetésre buzdító bejegyzéseket, amelyeket a hivatalos szervek törvénysértőnek tekintenek. A hatóságok emlékeztettek rá, hogy a koronavírus-járvány miatt gyülekezési tilalom van érvényben. Az oktatási minisztérium felhívással fordult a szülőkhöz, hogy a megmozdulásoktól tartsák távol gyerekeiket, és szervezzenek közös családi programot szombatra.

Az orosz külügyminisztérium pénteken Telegram-bejegyzésben kifogásolta, hogy a moszkvai amerikai nagykövetség honlapján olyan részletes tájékoztatást tett közzé a tervezett tüntetések helyszíneiről és időpontjairól, amely a tárca szerint meghaladta a saját állampolgárainak védelméhez szükséges figyelmeztetést. Az orosz tárca felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a belügyekbe való beavatkozással.

Marija Zaharova külügyi szóvivő a TASZSZ-nak nyilatkozva szombaton azt mondta, az amerikai diplomatáknak magyarázatot kell adniuk arra Moszkvának, hogy miért közölték a tiltakozások útvonalát, és miért dobták be a köztudatba a „Kreml elleni menetelés” gondolatát, amikor ilyen tervük a szervezőknek nem volt. Felvetette, hogy mi lett volna, ha a washingtoni orosz nagykövetség közölt volna hasonló térképet, az állítva, hogy a tiltakozók célpontja a Capitolium.

Az amerikai képviselet szombaton a véleménynyilvánítási jog megsértésének minősítette és elítélte az őrizetbe vételeket.

Az elkülönítőben tartott Navalnij pénteken videoüzenetet tett közzé az Instagramon, amelyben közölte, hogy pszichikai értelemben kiegyensúlyozott, és nem foglalkozik az öngyilkosság gondolatával.

A tiltakozásokat azt követően hirdették meg aktivisták, hogy a berlini gyógykezelésről hazatérő Navalnijt január 17-én késő este a moszkvai repülőtéren őrizetbe vették. A másnap megtartott bírósági tárgyalásról, amely elrendelte a politikus 30 napos előzetes letartóztatását, a közösségi médiában maga Navalnij is tüntetésre hívta fel a híveit.

Navalnijt azért kezelték Németországban, mert augusztus 20-án több nyugati laboratórium egybehangzó állítása szerint Szibériában megmérgezték egy, a „novicsok” csoporthoz tartozó idegméreggel. Moszkva tagadja ezt, mindaddig nem hajlandó nyomozást indítani az ügyben, amíg bizonyítékot nem kap a vád megfogalmazóitól.

A Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) kedden közzétett egy kétórás dokumentumfilmet, amelyben azt állította, hogy Vlagyimir Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett ki magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében. Az angol feliratos anyagot szombat estig csaknem 71 millióan nézték meg a YouTube-on.

Дворец для Путина. История самой большой взятки

Текст расследования со всеми документами здесь https://palace.navalny.com/Это видео Навальный записал до своего возвращения в Россию, но мы сразу договорилис…

Az ellenzéki politikust azzal vádolta meg az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), hogy többször is megszegte a rá korábban egy gazdasági bűncselekmény címén kirótt lakhelyelhagyási tilalmat, és kezdeményezte az ügyben rá kiszabott szabadságvesztés felfüggesztettről letöltendővé változtatását. A FSZIN kifogásolta, hogy a politikus nem tért azonnal haza, miután kiengedték a berlini Charité kórházból. Jogi képviselői szerint azonban ügyfelük ezt követően is ambuláns kezelésre szorult a klinikán.

Pompeo: a mérgezést „magas szintű orosz vezetők” irányíthatták

Berlin a múlt héten jelentette be, hogy a német orvosok vizsgálatai szerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg,