Több országban is egyszerre mutatják be a Born in Auschwitz című új, magyar dokumentumfilmet

Öt évnyi munka után debütál a Spektrumon Cseke Eszter és S. Takács András, azaz az On The Spot párosának egészestés dokumentumfilmje, a Born In Auschwitz. A filmet a holokauszt nemzetközi világnapján, január 27-én mutatja be a csatorna. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal, megszakítás nélkül láthatják a nézők – írja a Kreatív.

A Born In Auschwitz főszereplője, Angéla 1944 decemberében, néhány nappal karácsony előtt született az auschwitzi haláltáborban, egy kilóval. Mivel a zsidó újszülöttekre vagy a gázkamra, vagy a hírhedt Dr. Joseph Mengele halálos kísérletei vártak, a kisbabát édesanyjának öt hétig kellett rejtegetnie a nácik elől a barakkban, míg fel nem szabadították a tábort 1945. január 27-én. A csodával határos történetet, amely a film kiindulópontja, archív felvételekkel és különleges animációval keltette életre az On the Spot kreatív csapata.

Az animációs stábbal arra tettek kísérletet, hogy a film elején a magzat szemszögéből mutassák meg, milyen hatásokat érzékelhetett Auschwitzból egy születendő baba az édesanyja hasában.

A film azonban a trauma öröklődésének kérdést is feszegeti: a film másik főszereplője Angéla lánya, Kati is, aki megpróbálja megállítani a háromgenerációs traumát, amely egész gyerekkorára rányomta bélyegét.

A Kanadában élő anyával és lányával öt éven át öt országban forgattak a filmesek.

Több mint negyven év után visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.

A film nem csak európai koprodukció eredménye, de egész Európában szinte egyidőben mutatják be. A Spektrum Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban, míg Németországban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban a legrangosabb európai köztelevízión, az ARTE-n premierezett a film január közepén.

Born In Auschwitz (Születési helye: Auschwitz)

A Born in Auschwitz középpontjában egy örökölt családi trauma áll. Az abból való felépülés lehetőségét a szülő-gyermek kapcsolatban keresik. 1944 májusában e…

A legnagyobb francia kulturális hetilap és tv-újság, a több mint félmillió példányban megjelenő Telerama lebilincselőnek nevezte az On the Spot első egészestés dokumentumfilmjét, míg a német közszolgálati rádió, a WDR szerint „a Born in Auschwitz egy olyan film, ami a bőröd alá mászik”. A Spiegel is recenziót közölt a filmről, a német lap kritikusa szerint

„Cseke Eszter és S. Takács András nagy érzékenységgel, ugyanakkor megalkuvás nélkül közelítik meg anya és lánya bonyolult, traumától és sebektől terhelt kapcsolatát.”

A film szerepel a BIDF (Budapesti International Documentray Festival) versenyprogramjában is. S. Takács András azt is elmondta, hogy alkotásukat beválogatták a legrégebbi zsidó filmfesztivál, a 40. San Francisco Jewish Film Fest programjába is. A fesztivált idén ugyan eltörölte a Covid, de a több ezer beküldött film közül ezt a dokut választották a szervezők arra, hogy külön vetítéssel emlékezzenek meg a haláltábor felszabadításának évfordulójáról.

A Born In Auschwitz dokumentumfilmet január 27-én, szerdán 22 órakor mutatja be a Spektrum Televízió.

Zsidótanács-elnök a népügyészség célkeresztjében

Miért vádolta a népügyészség a kaposvári zsidó tanács elnökét a második világháborúba való sodródás segítésével? Veszprémy László Bernát írása.