Az Instagram igazgatója: „Nem vagyunk semlegesek”

A Facebook ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg pedig azt nyilatkozta, hogy „örül, hogy a Facebook azt az utat választotta, hogy letiltja Trumpot.”

„Nincs olyan, hogy semleges platform – mindannyiunknak megvannak az értékeink, és ezek az értékek befolyásolják a döntéseket, amiket meghozunk”- jelentette ki Adam Mosseri az Facebook tulajdonában levő Instagram igazgatója.

„Megpróbálunk apolitikusak maradni, de ez egyre nehezebb, főleg az USA-ban, ahol nagy a megosztottság” – tette hozzá.

Mosseri azután szólalt meg, hogy a Twitter, a Facebook, aztán a YouTube is letiltotta Donald Trump elnököt – úgy néz ki, közösen koordinálták az akciót. Az Apple, a Google és az Amazon azért is összefogtak, hogy kiiktassák a Parlert, ami a Twitter alternatívájaként működik. Ezt azért tették, hogy állításuk szerint „erőszakos tartalmakat” cenzúrázzanak.

Az Instagram-vezető egy olyan kommentre reagált, amit Will Oremus tech-szakíró osztott meg a Facebook bejelentéséről, mely szerint Roy Austin, aki korábban Obama elnökségének dolgozott, ezentúl a Facebook „polgárjogi igazgatóhelyettese” lesz.

„Roy Austin Jr lett a polgárjogokért felelős igazgatóhelyettes. Hatalma van arra, hogy ellenőrizze a Facebook számonkérhetőségét a platformon megjelenő rasszista gyűlölettel és diszkriminációval kapcsolatban” – írta az NPR.

Oremus így reagált a bejelentésre: „Ez egy olyan lépés, amit a Facebook több mint öt éve is megtehetett volna, ha nem azon erőlködött volna, hogy egy semleges platformnak állítsa be magát, ami az online kapcsolatot a legfőbb jónak tartja.”

„Nem vagyunk semlegesek” – reagált erre Mosseri.

A Facebook ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg azt mondta hétfőn, hogy Trump fiókja „felfüggesztve marad a beiktatásig, és talán tovább is” – írta a Guardian.

„Sandberg azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy a cégnek nincs arra irányuló terve, hogy felemelje a tiltást Trump fiókjairól, és hogy ‘örül,’ amiért a Facebook ezt az utat választotta.”

„Ez megmutatja, hogy az elnök nem áll a szabályzatunk felett” – mondta Sandberg.

A Twitter pénteken jelentette be, hogy véglegesen megtiltja, hogy Trump a platformot használja „az erőszakra való buzdítás kockázata” miatt.

„Miután részletesen elemeztük Donald Trump nemrég írt tweetjeit és a kontextusaikat – főleg azt, hogy hogyan fogadják és értelmezik őket a Twitteren és azon kívül – véglegesen felfüggesztettük a fiókot az erőszakra való buzdítás kockázata miatt” – írta a Twitter egy közleményben.

Szög a szólásszabadság koporsójába

Zuckerbergék döntése, hogy elhallgattatják az amerikai elnököt veszélyes lavinát indíthat meg. Megyeri A. Jonatán véleménycikke.