Alekszandr Navalnij és a mexikói elnök is kritizálták a Twittert Trump letiltása miatt

Navalnij a lépést elfogadhatatlannak nevezte, López Obrador elnök pedig az inkvizícióhoz hasonlította a Twittert.

Az orosz ellenzéki vezető, akit Vlagyimir Putyin egyik fő kritikusaként tartanak számon, kritizálta a Twittert azért, mert a techcég cenzúrázta Donald Trumpot a Capitolium ostroma után. Navalnij ezt „elfogadhatatlannak” nevezte – írja a The Daily Wire.

A következő állásfoglalást tette közzé Navalnij, aki nemrég két mérgezéses merényletkísérletet is túlélt:

„Úgy gondolom, Donald Trump letiltása elfogadhatatlan cenzori lépés volt. Trump regnálása alatt nyilván mondott és írt felelőtlen dolgokat. Ezért azzal fizetett, hogy nem választották meg egy második ciklusra”.

„A választás egy egyértelmű, de kompetitív folyamat. Részt vehetsz benne, tiltakozhatsz az eredmények ellen – több millió ember követi nyomon a versenyt. A letiltása a Twitterről olyan döntés, amelyet ismeretlen emberek hoztak, olyan eljárásrend alapján, amit nem ismerünk. Véleményem szerint Trump letiltásának érzelmi és személyes politikai okai vannak. Ne mondják nekem azt, hogy a Twitter szabályzatának megsértéséért tiltották le. Én évek óta naponta kapom a halálos fenyegetéseket, de a Twitter senkit sem tiltott le”.

„A Twitter-felhasználók között olyan hidegvérű gyilkosok is vannak, mint Putyin vagy Maduro, hazudozók és tolvajok, mint Medvegyev. A Twitter, a Facebook és az Instagram hosszú éveken keresztül adott otthont Putyin ‘trollgyárainak’ és hasonló csoportoknak más tekintélyelvű országokból. A COVID-tagadók ugyanolyan szabadon használják a platformot. Az ő szavaik ezrek életébe kerültek. És mégis, Trumpot tiltották le nyilvánosan és hivalkodó módon. A kivételezés mutatja, hogy itt cenzúráról van szó”

– tette hozzá.

„Természetesen a Twitter egy magáncég, de már sokszor láttuk Oroszországban és Kínában, hogy efféle magáncégek az állam legjobb barátai lesznek, és segítenek a cenzúra alkalmazásában. Ha Trump nevét az enyémre cseréled a jelenleg folyó diskurzusban, 80 százalékban megegyező választ fogsz kapni a Kremlintől arra, hogy miért nem szabad elhangoznia a nevemnek az orosz tévében, és miért nem szabad részt vennem egyetlen választáson sem”.

„Ezt a precedenst szerte a világon fel fogják használni a szólásszabadság ellenségei. Oroszországban is. Minden alkalommal, amikor elhallgattatnak valakit, azt mondják majd: «ez már csak így megy, hiszen még Trumpot is letiltotta a Twitter». Ha a Twitter és Jack Dorsey helyre akarják ezt hozni, akkor fel kell állítaniuk egy bizottságot, amely meg tud hozni hasonló döntéseket tiltásokkal kapcsolatosan. Tudnunk kell, kik vannak ebben a bizottságban, értenünk, hogyan működik, miként szavaznak a tagok, és hogy hogyan lehet fellebbezni a döntéseik ellen”.

Mexikó baloldali elnöke, Andrés Manuel López Obrador is elítélte a techcégeket azért, amiért cenzúrázták Trumpot.

„Nem szeretem, ha bárkit is cenzúráznak, vagy elveszik a jogát, hogy a Twitterre vagy a Facebookra posztoljon. Nem értek egyet vele, nem fogadom el”

– mondta.

„Hogyan gondolkodhatnak a cenzorok? «Nézzük csak, én, a Szent Inkvizíció bírája most megbüntetlek, mert veszélyesnek találom a szavaidat». Hol a törvény, hol a szabályzás, hol vannak a normák? Ez a kormányra tartozik, és nem magáncégekre” – folytatta.

A The Washington Post megírta, hogy az elnök szóvivője, Jesús Ramírez is megerősítette az elnök szavait. Ő azt írta a közösségi médiában: „A Facebook döntésének, amellyel elhallgattatta az Egyesült Államok jelenlegi vezetőjét, vitát kell indítania a szólásszabadságról, az információk szabad terjesztéséről az interneten, a demokráciáról, és a közösségi hálózatokat biztosító cégek szerepéről”.

Trumpot azután cenzúrázták a közösségi médiában, hogy szerdán zavargás tört ki a Capitol épületében Washington DC-ben. Ez azt követően történt, hogy az elnök tömegrendezvényt tartott, miközben a Kongresszus ratifikálta az Elektori Kollégium döntését az új elnökről.

Teljesen törölte Trumpot a Twitter

Trump válaszul az elnöki fiókján közölte, nemsokára egy másik platformon jelentkezik, mire a Twitter ezt az üzenetet is törölte.