28 izraeli katona vesztette életét 2020-ban

Az Izraeli Védelmi Erők 28 katonája halt meg 2020 folyamán, közölte a katonaság vasárnap az Ujkelet.live szerint.

Az Izraeli Védelmi Erők Személyzeti Állomány Igazgatóság parancsnoka, Moti Almoz vezérőrnagy szerint az öngyilkosság továbbra is vezető halálok a katonaság körében, legalább kilenc szolgálatát teljesítő vetett véget az életének. Almoz szerint vizsgálat alatt áll egy tizedik katona lehetséges öngyilkosságának ügye.

A kilenc katonából hétnél nem volt ismeretes, hogy ilyen veszélyeztetettség állna fenn. Kettő azonban valamilyen módon figyelmeztető jeleket mutatott az öngyilkossági szándékra.

A kilencből nyolc férfi volt, közülük öt harci egységből érkezett.

Az öngyilkosságot elkövetők egyike sem volt magányos katona, azaz olyan katona, akinek vagy nincs családja Izraelben, vagy akit a családja Izraelben nem támogat.

Az évek során végrehajtott különféle prevenciós programok eredményeként a hadsereg alacsonyabb öngyilkossági arányt tart fenn, mint az általános lakosság és a világ számos katonasága.

Csak tavaly volt alacsonyabb a halálesetek száma a hadseregben, akkor 27 halálesetről számoltak be, belevéve Zachary Baumel főtörzsőrmestert is, akinek a holttestét 38 évvel a libanoni háború Sultan Yaqub csatáját követően 2019-ben szállították haza Izraelbe.

A 2020-as évben volt a legalacsonyabb a biztonsági eseményekkel összefüggő halálesetek száma, szám szerint három. A 21 éves Amit Ben-Igál főtörzsőrmestert május 12-én ölték meg Szamária Palesztin Hatósághoz tartozó területén, Ja’bed faluban, egy letartóztatási akció közben. Ben-Igál volt az egyetlen katona, aki tavaly „operatív tevékenység” során vesztette életét.

Sáj Ochajon rabbi, valamint Eszter Horgen terrortámadás következtében halt meg.

Az öngyilkosságok után a következő vezető halálok a hadseregben az autóbaleset volt, hat katona halálával.

Öt katona halt meg betegség következtében tavaly, bár egyik sem a koronavírus miatt.

November 24-én egy kisrepülőgép lezuhanásakor életét vesztette a légierő tisztje és kadétja. A baleset pontos okát még vizsgálják.

Két szolgálatát teljesítő katona vesztette életét munkabalesetben, három pedig más körülmények következtében, egyiküknél az öngyilkosság lehetőségét is vizsgálják.

2019-ben minden eddiginél kevesebb izraeli katona veszítette életét bevetés során

Ugyanakkor az öngyilkosságok száma nőtt a katonaság soraiban.