Száműznék a kongresszusi házszabályokból az olyan „nem befogadó” szavakat, mint apa, a fiú vagy a nővér

Nancy Pelosi, a Kongresszus demokrata házelnöke péntek reggel bemutatta a vasárnap délben összeülő testület házszabályának javasolt módosításait. Ezekben rögzítik a használandó nemsemleges kifejezéseket, és megszüntetnék a „non-inkluzív” (nem kellőképpen befogadó) szavakat.

A változtatásról az ülésszakasz megkezdése után fognak szavazni. Pelosi lecserélné az apa, az anya, a fiú, a lány, a báty, a nővér, a nagybácsi, a néni, a férj és a feleség szavakat a szülő, a gyermek, a (nemsemleges) testvér, valamint a „szülő testvére” és „házastársa” kifejezésekre – írja a The Daily Wire.

Ezenkívül az „házelnökre” vonatkozó, hímnemet jelző hivatkozás is eltűnne, amint több, jelenleg hímnemben használt tisztség megnevezése is.

Kevin McCarthy, a ház republikánus kisebbségének vezetője Twitteren reagált az ötletre:

„Ez hülyeség. Ezt apaként, fiúként és testvérként írom alá”.

A Fox News azt írja: a javasolt változtatások nem „tiltják meg a tagoknak, hogy nemeket megnevező kifejezéseket használjanak felszólalásaik során”. A változtatások csupán a házszabályban hivatkozott szövegekre vonatkoznak.

A változtatást Pelosival és James McGovern demokrata kongresszusi képviselő, a házszabály bizottság elnöke jelentette be. McGovern elutasította a kritikákat. Úgy érvelt, hogy a változtatások célja pusztán az, hogy a szövegek ezentúl „tömörek” és „pontosak legyenek”.

„Nevetséges, hogy egy világjárvány közepette ez az, ami ellen a szélsőjobboldal képviselői harcolni akarnak” – mondta McGovern az Axios szerint. „A kongresszus az egyetlen hely, ahol botrány lehet a pontosságból. Mi viszont pontosak akarunk lenni, valamint befogadóak és hatékonyak is” – tette hozzá.

A javaslatban továbbá szerepel egy olyan változtatás is, amely megtiltja a felszólalást azoknak a képviselőknek, akiket korábban választásokkal kapcsolatos, vagy a köz szolgálatában elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el, írja a Reuters.

Ez például érintené a nemrég kegyelemben részesült kongresszusi képviselőt, Duncan Huntert, akit 11 hónap börtönre ítéltek, amiért több százezer dollár kampánypénzt használt fel személyes kiadásokra.

A javasolt szabálymódosítások értelmében azt is megtiltanák a kongresszusi tagoknak, hogy deepfake technológiával készült, hamisított videókat terjesszenek, és hogy nyilvánosságra hozzák a visszaéléseket bejelentők neveit. A szabálymódosítások részletezik azt is, hogy mit kell nyilvánosságra hozniuk magukról a bizottságok előtt tanúskodó embereknek, azért, hogy „több információt kapjon a tanúkról a testület és a publikum is”. McGovern szerint a javasolt változtatásokon hónapokig dolgoztak.

Pelosi szerint a javasolt változtatások „a sokszínű demokrata többség teljes spektrumának nézeteit és értékeit tükrözik”.

„A demokraták példátlan, merész reformcsomagot dolgoztak ki, amelyek elszámoltathatóbbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá teszik a kongresszust. Ezzel az amerikai emberek igényeinek megvalósulását is elősegítjük” – mondta.

„Ezek a jövőbe tekintő javaslatok szinkronban vannak az ország prioritásaival – beleértve a koronavírus elleni harcot, a gazdasági egyenlőtlenségek leküzdését, a tolerancia növelését, és kormány integritásának felépítését”.

Habár a novemberi választások után csökkent a Demokrata Párt többsége a Kongresszusban, Pelosi pozíciója nincs veszélyben.

Biden kivezetné Amerikát a „sötétségből”

Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét.