Most éppen egy nemzsidó temetőt gyaláztak meg Franciaországban

Horogkeresztet festettek több sírkőre egy francia keresztény temetőben vasárnap éjjel, a tőszomszédságában fekvő lévő zsidótemetőt viszont nem rongálták meg – írja a The Algemeiner.

A fontainebleau-i temetőben összesen 67 sír bánta a vandálok rongálását, a köveket rózsaszín, fehér és ezüst színű festékkel csúfították el.

A rongálók a „biobananas” és a „Charles” szavakat is felírták néhány helyre, a polgármester szerint viszont antiszemita feliratokat nem festettek. A település lakói felháborodtak, egyikük szerint akik ilyet tesznek, azok nem is ismerik a horogkereszt eredeti jelentését.

A rongálást Gérard Darmanin francia belügyminiszter is elítélte: közösségi oldalán azt írta, undorodik a temetőgyalázástól.

„Mindent meg fogunk tenni, hogy előkerítsük ennek a gyalázatnak az elkövetőit”

– fogadkozott a miniszter.

Valérie Pécresse, az Ile-de-France régió elnöke szerint is megvetendő a rongálás, és – bár nem indokolta, – meg van győződve arról, hogy neonácik követhették el.

Meggyaláztak egy zsidótemetőt Franciaországban

Elzászban a hatóságok tehetetlenek a hónapok óta tartó antiszemita gyűlölethullámmal szemben.