Biden élő adásban adatta be magának a vakcinát

Mivel Donald Trump októberben már átesett a víruson, és speciális kezelésben részesült, az orvosai még nem tudják, hogy mikor lehet majd beadni neki az oltást.

Biden delaware-i otthonától nem messze, egy newarki kórházban adatta be a Pfizer és a BioNTech cégek közös oltóanyagát. A felesége, Jill Biden órákkal korábban tette meg ezt.

Biden az élő közvetítésben dicsérte Donald Trump elnököt amiatt, hogy a vakcina szétosztásáig sikeresen eljutott az ország,

ugyanakkor hozzátette, hogy maga a szétosztás is időigényes lesz, és az amerikaiaknak továbbra is szigorúan be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat.

Később Anthony Faucit, Biden jövőbeli egészségügyi főtanácsadóját, illetve Alex Azar amerikai egészségügyi minisztert is beoltották, őket a Moderna készítményének első adagjaival.

Rendkívül erős a bizalmam ezen vakcina biztonságosságában és hatékonyságában, arra szeretnék bátorítani mindenkit, hogy ha lehetősége van rá, oltassa be magát, hogy véget vethessünk a járványnak az országban”

mondta Fauci.

Sok kormányzati tisztségviselő is az elsők között van az országban, aki megkapja vagy már meg is kapta az oltást. Ők is nyilvánosan tették ezt, hogy a vakcina minél szélesebb körű beadatására buzdítsák az amerikaiakat, demonstrálják annak biztonságosságát. A 30 esztendős progresszív képviselő Alexandria Ocasio-Cortez élőben közvetítette Instagramon a beoltását. Marco Rubio floridai szenátor a Twitteren osztotta meg az oltás pillanatát.

Marco Rubio on Twitter: „I know I looked away from the needle And yes, I know I need a tanBut I am so confident that the #Covid19 vaccine is safe & effective that I decided to take it myself pic.twitter.com/TQbog6fu7i / Twitter”

I know I looked away from the needle And yes, I know I need a tanBut I am so confident that the #Covid19 vaccine is safe & effective that I decided to take it myself pic.twitter.com/TQbog6fu7i

Trump még csak konzultál orvosaival arról, hogy mikor adassa be magának az oltást – közölte a Fehér Ház, hozzátéve, az elnök azért sem akarna az elsők között lenni, mert elsőbbséget akar adni a legkiszolgáltatottabbaknak.

Trump októberben már elkapta a koronavírust, kórházban is volt miatta, ahol többféle gyógyszerrel kezelték, köztük egy kísérleti antitestkészítménnyel és remdesivirrel.

Meggyőződése szerint az antitestkészítménynek köszönheti gyors felépülését. Az amerikai közegészségügyi és járványügyi hivatal szerint azonban annak, akit ilyennel kezelnek, 90 napig nem szabad beadni a vakcinát, nehogy a két szer kölcsönhatásba kerüljön egymással. Más szakértők viszont azt ajánlották az elnöknek, hogy haladéktalanul oltassa be magát.

Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster