A koronavírus-járványról rendeztek kiállítást Haifán

A koronavírus-járványról rendezett kiállítást Haifa művészeti múzeuma „A válság terei” címmel.

A világon első alkalommal áldozta teljes kiállítóterét egy múzeum a pandémia ihlette alkotásoknak a szeptemberben elején megnyitott, azonban a második országos zárlat miatt szinte azonnal bezárt, és a hétvégén ismét megnyitott tárlaton – jelentette a Globes című újság Izraelben.

„A koronajárvány annyira megzavarta az életünket, hogy nem egészen biztos, hogy megérdemli ezt a megtiszteltetést”

— nyilatkozta Yotam Yakir, a Haifa Múzeumok igazgatója a pandémiának szentelt tárlatról még szeptemberben.

A múzeum munkatársainak 90 százalékát fizetés nélküli szabadságra küldték márciusban, az első országos zárlat idején, amelyben a helyi rendelkezések szerint az állami költségvetés folyósította számukra eredeti fizetésük alapján a munkanélküli segélyt.

Később keresték a visszatérés módját a múzeumi munka rutinjához, és úgy vélték ezt leginkább a pandémia művészeti megközelítésével, a járvány miatt és idején született lenyűgöző alkotások bemutatásával tudják megtenni.

A tárlat kilenc különálló részében 50 művész alkotásai láthatóak.

A Válság terei cím a lényeget tükrözi: a lét törékenységét, a bizonytalanságot, a csalókává és idegenné vált ismerős tereket.

Saját részt kaptak a koronajárvány ihlette viccek, videók és mémek, amelyben azt is vizsgálták, hogy a vírus felszámolására tett kísérlet során nem kapták-e el az emberek (és adták tovább) egy másik vírust – a képernyőktől függést, amely velük maradhat a járvány elmúlása után is.

Covid-biztos randihelyeket biztosít Tel-Aviv a tengerparton

A vízimentő-tornyokba lehet időpontot foglalni pároknak, még egy üveg bort is kapnak a páratlan kilátás mellé.