Kék-Fehér párti képviselők lecserélnék Ganzot

Az erős vezetés hiányára és Kék-Fehér párt gyenge helyzetére hivatkozva egyes párttagok mást látnának szívesen a párt vezetői székében Benny Ganz helyett. A képviselők szerint a Kék-Fehérnek „kormányzó alternatívának kell maradnia, és jelenlegi összetételében mindez kérdéses”. A Likud egy magas rangú tisztviselője azt mondta az Israel Hayomnak, hogy amennyiben a Kék-Fehér továbbra is ragaszkodik a márciusi választásokhoz, úgy „politikai öngyilkosságot követ el” – számol be az Israel Hayom.

Az előrejelzések szerint a Kék-Fehér összeomolhat a következő választásokon és tovább nőhet a szakadék a párttagok között. A párt kilátásai a legfrissebb közvéleménykutatások szerint tovább romlottak, miután a korábbi Likud képviselő, Gideon Száár új pártot alapított, amellett, hogy folyamatosan kritizálta a Kék-Fehér pártot vezető, Benny Ganz vezetői képességének hiányát.

A Kék-Fehér párt immár két táborra oszlott. Az egyik abban érdekelt, hogy a választásokat mihamarabb kiírják, és az időpont Benjamin Netanjahu miniszterelnök számára a legkényelmetlenebb legyen: március hónapja. Ezzel szemben olyanok is vannak, akik a kulisszák mögött azt az üzenetet közvetítik, hogy csak Ganz menesztésével lehet megmenteni azt a pártot, amely a legtöbb közvéleménykutatás szerint ma mindössze hat parlamenti mandátumot szerezne. Ugyanakkor mindkét tábor továbbra is abban reménykedik, hogy kompromisszumot lehet elérni a Likuddal, és a választásokat teljesen el lehet kerülni.

Egy magas rangú Kék-Fehér tisztviselő azt nyilatkozta, hogy „az elmúlt hetekben a Kék-Fehér párt vezetésének hiánya tapasztalható és a közvéleménykutatások szerinti, a Kék-Fehérek Kneszet-képviselőinek drámai csökkenése is arra sarkallja a párt vezetését, hogy megvizsgálják, ki lenne alkalmas Benny Ganz leváltására a párt élén.”

„A Kék-Fehérnek továbbra is kormányzó alternatívának kell maradnia, de jelenlegi összetételében ez kérdéses” – mondta a tisztviselő. „Ez a párt azért jött létre, hogy leváltsa a kormányt, és ehhez döntéseket kell meghoznia arról, hogy ki fogja vezeti a jövőben” – mondta.

Ha a kormány nem fogadja el az állami költségvetést a megadott határidőre, úgy a Knesset december 23-án automatikusan feloszlik, és az ország újabb választások elé néz. A hátralévő 9 napból már csak hét olyan munkanap, amikor a törvényhozók el tudnák fogadni a költségvetést, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs esélye annak, hogy a Likud engedjen a Kék és Fehér követeléseinek és a szavazáson a 2021-es büdzsét is elfogadja.

Szakértők számos javaslatot hangoztatnak, mely megoldani a mostani politikai válságot, így például lehetőség volna a költségvetés benyújtási határidejének elhalasztására vagy a költségvetési törvény módosításával annak a passzusnak semlegesítésére, amely költségvetés hiányában automatikusan feloszlatja a Kneszetet.

További lehetőség volna, ha a Kék-Fehér egyetértene a 2020-as költségvetés későbbi elfogadásával, azonban ez Netanjahu számára lehetővé tenné, hogy ne tartsa fenn a Gantz-szal kötött rotációs megállapodást és ne adja át a székét Benny Ganznak jövő ősszel. Mind a Likud, mind a Kék-Fehér szerint a felek nem folytattak komoly tárgyalásokat a kompromisszum elérése érdekében.

„A Kék-Fehér miatt nincs kompromisszum” – mondta a Likud tisztviselője. „Május körüli választásokat akarunk, de a Kék-Fehér a lehető leghamarabb megtartaná azt. Mi azt üzenjük nekik, hogy viselkedjenek felelősségteljesen és várják meg, hogy átvészeljük a koronavírus miatti krízist.

A Likud képviselője hozzátette, „ha Kék-Fehér továbbra is ragaszkodik a márciusi választásokhoz, akkor politikai öngyilkosságot követ el.”