Felborítottak egy köztéri menórát Kijevben

„Az elkövetőt nem vették őrizetbe, mert a vonatkozó törvények erre nem adnak lehetőséget” – közölte az illetékes rendőrségi szóvivő.

Felborította a hanuka alkalmából felállított kilencágú menórát egy férfi a kijevi Kontraktova téren – írja a Mandiner. A vandál tettéről videofelvételt készített, amit feltöltött saját Facebook-oldalára. A videót rövid idő múlva eltávolította, de addig többen érkeztek azt lementeni, és elkezdték a közösségi médiában terjeszteni. Közzétette az antiszemita cselekedetet az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség is.

A rendőrség garázdaság címén indított eljárást a menóra-döntögető férfi ellen. Az ügyben folyik a tanúk meghallgatása, de az elkövetőt nem vették őrizetbe, mert a vonatkozó törvények erre nem adnak lehetőséget – közölte az illetékes rendőrségi szóvivő.

A teljes cikk itt olvasható el.

Felfüggesztették a rendőrtisztet, aki zsidókat listázott volna Ukrajnában

A férfi a tagok neve mellett azok telefonszámát és tartózkodási helyét is követelte — a közösség vezetője azonban megtagadta a kérést.