Megalakult a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület

A Róna Tamás rabbi által vezetett ZSIMA elsődleges céljául a zsidó vallásgyakorlás elősegítését tűzi ki. 

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület az MTI-nek eljuttatott közleményükben azt írták: „2020 nyarán, a tomboló koronavírus-járvány okozta hitéleti nehézségeket tapasztalva”, tíz magyarországi neológ zsidó egyházi személy alapította meg az egyesületet.

Megfogalmazásuk szerint az egyesület elsődleges célja a járvány előtti vallásos élet „intenzitásának, mélységének és szakralitásának megóvása volt, továbbá bizonyos hitéleti és vallási területeken a passzivitás felszámolása, az esetlegesen nem mindenben körültekintően vagy kellő potenciállal biztosított finanszírozások igazságosabbá tétele, valamint az elmúlt évek során a neológiától különböző okokból eltávolodó szervezetekkel való viszony rendezése”.

„A ZSIMA elsődleges céljául a zsidó vallásgyakorlás elősegítését tűzi ki, ugyanakkor vallási tevékenysége mellett minden olyan nevelési, oktatási, kulturális, sport-, szociális és karitatív tevékenységet is felvállal és támogat, amely „harmonikussá és prosperálóvá teszi a zsidóság magyar társadalmon belüli életét”

– olvasható a nyilatkozatban.

Hozzátették, hogy szintén az egyesület misszójának részét képezi kulturális és tudományos projektek szervezése és támogatása,

„a jelenleg passzív vallási szféra aktivizálása, vallási és vallással kapcsolatos világi rendezvények szervezése és lebonyolítása, kiadványok szerkesztése és megjelentetése, különböző felekezetek párbeszédének elősegítése, ösztöndíj- és pályázati rendszer működtetése”.  

Közleményükben úgy fogalmaztak:

„a ZSIMA az egyetlen vallási egyesület Magyarországon, amelynek minden alapító tagja egyházi személy”.

„Az alapítók a zsidó hitélet és oktatás fellendítésén túl a neológ rabbik, kántorok és hitoktatók támogatását is céljául tűzik ki. Ehhez keres az egyesület honi és külföldi támogatókat, kormányzati forrásokat. Fontos előrelépés a finanszírozás tekintetében, hogy költségvetési forrásból a ZSIMA is részesülhet támogatásban” – közölték.

A közleményben feltüntetett impresszum szerint a ZSIMA elnöke Róna Tamás főrabbi, titkára Kiss-Kovács Gábor.

Kinek kínos a Szlukovinyi-ügy?

„Zsidónak tartom magam ugyanúgy, mint eddig” – nyilatkozta lapunknak Szlukovinyi Péter, de megszólalt az ügyben Markovits Zsolt, Radnóti Zoltán és maga Heisler András is.