„Ez az a nap, melyet szerzett az Örökkévaló!” – a megállapodást ünneplik a marokkói származású zsidók

A Trump által tető alá hozott megállapodás megkönnyebbülést hozott a marokkói-izraeli közösségnek, és fellendítheti a két ország közötti turizmust is.

Csütörtökön jelentette be Marokkó, hogy rendezi kapcsolatait Izraellel, amerikai közvetítéssel sikerült megegyezni a békemegállapodástól – írja a The Times of Israel.

„Könnyek szöktek a szemembe. Talán ez a legjobb hír, amit életemben kaptam. Nagyon kötődöm ahhoz az országhoz, biztos vagyok benne, hogy sok marokkói lesz, akik ellátogatnak Izraelbe”

– mondta a 30 éves Avi Bohbot a ynet hírportálnak. Bohbot szülei Marokkóból költöztek Izraelbe, ő pedig jelenleg diákoknak szervez túrákat az észak-afrikai királyságba.

A Marokkói Bevándorlók Szövetségének elnöke, Shimon Oyahona ynetnek elmondta: másfél hónappal korábban beszélt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, aki arra kérte őt, segítsen rendezni a kapcsolatokat Rabattal.

„Természetesnek tűnt a megállapodás, mert Marokkó mindig is szívesen látta az izraeli látogatókat. Miután elindult az Abraham-megállapodás, nyilvánvaló volt, hogy Marokkó lesz a következő ország, amelyik rendezi kapcsolatait Izraellel”

– mondta.

Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein már korábban békét kötöttek Izraellel.

Ezt a napot Isten adta nekünk, örüljünk neki!” – mondta Aryeh Deri belügyminiszter, az ultraortodox Shas párt elnöke. „Mi, akik Marokkóban születtünk, nagyon régóta vártunk erre a napra” – tette hozzá.

Megszólalt a szintén marokkói származású Michael Biton stratégiai ügyekért felelős miniszter, aki boldogan nyilatkozott a kapcsolatok normalizálásáról.

Izraelben születtem, de marokkói vér csörgedezik az ereimben. A mai nap egy ünnepnap számomra. Remélem, hamarosan visszatérhetek Marokkóba, ezúttal már az izraeli kormány minisztereként”

– mondta Biton.

A marokkói zsidóság története kétezer évre nyúlik vissza. Az 1940-es évek elején még 250 ezren éltek az országban, amikor V. Mohamed szultán megakadályozta, hogy a nácik elhurcolják őket. Izrael megalapításával csökkent a Marokkóban élő zsidók száma, mára pedig összesen 2-3 ezren maradtak, de Izraelben több százezer marokkói származású ember él.

Az izraeli turisták csak az utóbbi években kezdték felfedezni a marokkói városokat, és eddig átszállással jártak Rabatba, Casablancába, vagy épp Marrákesbe. A két ország diplomáciai kapcsolatának rendezésével, és közvetlen repülőjáratok indításával a turisták száma várhatóan nőni fog.

Mohamed marokkói király és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is üdvözölte a történelmi megállapodást, és a két ország közötti tartós és mély kapcsolatot emelték ki.

Most már zsidó történelmet is oktatnak a marokkói iskolákban

Elemzők szerint a pluralizmus és a tolerancia elősegítésével az új tananyag tovább erősíti Marokkó vallási szélsőségek elleni küzdelmét, amely világhírű.