1917. december 9-én a törökök megadták magukat a brit erőknek és átadták Jeruzsálemet, melyet az angolok készségesen elfogadtak. Két nappal később a brit csapatok hivatalosan is beléptek a városba.
Miközben a világot korábban nem látott méretű fegyveres konfliktusok uralták, a Szentföldön is dúltak a harcok a szövetséges csapatok és az oszmán-törökök között, akik az elmúlt 400 év nagy részében uralkodtak e föld felett. Október 30-án Beer Sevá stratégiai városa a szövetségesekre kezére esett, akik aztán folytatták útjukat Jeruzsálem felé.
November 24-én egy Londonba küldött távirat arról számolt be, hogy az angol csapatok már a Jeruzsálem-Nablusz úttól mintegy öt kilométerre nyugatra fekvő Micpében található a Sámuel próféta sírja fölé emelt mecsetet bombázták. A Jeruzsálemért folytatott harc már javában zajlott és a brit lovasság nagy erőkkel vonult a szent város felé.
December 11-én, hanuka második napján a brit csapatok elérték a Jeruzsálemet. Edmund Allenby brit parancsnok nagy alázattal a Jaffa-kapun keresztül lépett be az óvárosba.
A felszabadítókat izgatott tömegek fogadták Jeruzsálem utcáin. Jelenlétük véget vetett annak a szörnyű szenvedésnek, amelyet e város népe a háború alatt elszenvedett.
Az egyik brit tiszt így jellemezte Jeruzsálembe való belépését és lakosainak fogadását:
„Gyerekek, arab, zsidó és keresztény rohantak velünk, miközben végigvonultunk, tapsolva, ujjongva és énekelve. Az európai ruhába öltözött zsidók odarohantak hozzánk, megfogták a katonáink kézét és izgatottan, tört angolsággal, azt mondták, hogy Jeruzsálem népe, két és fél éve várt arra hogy megérkezzünk. ”
Londoni Zsidó Krónika című folyóirat az eseményt „Jeruzsálem feltámadása” címmel közölte és a szövetségesek hódítást „történelmi jelentőségű eseményként” írta le. J. H. Hertz, a Brit Birodalom főrabbija kiadott egy nyilatkozatot, amely párhuzamot vont a britek Jeruzsálembe érkezése és hanuka ünnepe között:
„Jeruzsálem, mely nemzedékek óta a világ szeretetének és tiszteletének központja, immár brit kezekben van. Ez a csodálatos és izgalmas hír azon a napon érkezik, amikor zsidó közösségek világszerte a Makkabeusok győzelmét ünneplik. Mert ezen a napon 2080 évvel ezelőtt szabadították fel a hős Makkabeusok a Jeruzsálemet a pogány elnyomók kezéből, megváltoztatva az emberiség spirituális jövőjét.”
Jeruzsálem elfoglalásának napján a város polgárai korán felébredtek és kimentek az utcára; először még bizonytalanul, csak azért, hogy lássák, valóban elbukott-e a török front.
Azonban a város újjáépítése sok időbe telt.
Az elfoglalás utáni első hónapban nem sok minden változott. A lakók még mindig az éhínségtől szenvedtek, amely a háború alatt pusztított a városban, borzasztó betegségek és járványok tizedelték Jeruzsálem polgárait. Mindenki a messzi távolból érkező segítségre várt. Lassan azonban megújult a kommunikáció a tel-avivi és jaffai lakosokkal, néhány héttel Jeruzsálem felszabadulása előtt őket is felszabadították.
Jeruzsálem lassan kezdett újjáéledni. Az angolok új infrastruktúrát és számos létesítményt építettek. Ronald Storrs, a nem sokkal a felszabadítás után kinevezett jeruzsálemi katonai kormányzó jelentős mennyiségű búzát importált Egyiptomból. Csővezetékeket telepítettek, hogy lehetővé tegyék az ivóvíz eljutását az óvárosba.
1918. április 10-én, fejlődés és az újjáéledés jeleként a Scopus-hegyen lerakták a leendő Héber Egyetem alapkövét.
Jeruzsálem megmenekült.
Hetvenöt évvel később, 1992. december 10-én Anna-Grace Lind jeruzsálemi lakos, ismét azt várta, hogy egy Allenby lépjen be Jeruzsálembe. Ezúttal Viscount Allenby, a tábornok unokaöccse látogatott a városba Teddy Kollek jeruzsálemi polgármesterrel karöltve, hogy együtt emlékezzenek meg a város felszabadításának 75. évfordulójáról. Kollek kijelentette: „A briteket egyformán fogadták zsidók, keresztények és muszlimok, akik mind szenvedtek a 400 éves török uralom alatt.”
Az óváros Jaffa-kapuja ma is emlékeztet arra a diadalmenetre, melyben az angol hadsereg 1917 hanukáján belépett Jeruzsálembe.