Hans Zimmer: „édesanyám büszke volt rám, amikor kimondtam, hogy zsidó vagyok”

A német filmzeneszerző volt a Filharmonikusok rendezvényének sztárvendége. Elárulta, miért készült az Oroszlánkirály filmzenéje, és arról is beszélt, milyen volt Németországban zsidóként felnőni.

Hanuka előtti ünnepséget szervezett az Izraeli Filharmonikus Alapítvány, és Hans Zimmer zeneszerzőt is meghívták. Az esemény sztárvendége elárulta, hogyan tárulkozott ki a nyilvánosságnak azzal kapcsolatban, hogy zsidó családból származik – írja a The Algemeiner.

Egy alkalommal Steven Spielberg Shoah alapítványának egyik filmje miatt látogatott a Berlini Filmfesztiválra. A sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdezett, miért akart részt venni a film készítésében, válaszában pedig elmondta a nagyközönségnek, hogy zsidó.

„És amint ezt kimondtam, az összes kamera felém fordult”

– idézte fel a jelenetet Zimmer.

„Súlyos szorongásroham tört rám, alig vártam, hogy vége legyen a sajtótájékoztatónak. Amint véget ért, felhívtam anyukámat, és azt mondtam: anya, nagyon szörnyű dolgot tettem. Elmondtam nekik. Mindenkinek. Úgy éreztem, ezzel veszélybe sodrom őt, hogy ez egy mély, sötét titok, amiről nem szabad beszélnünk”

– mondta Zimmer.

„Egy kis hatásszünet után azt mondta, nagyon büszke rám. Akkor hallottam életemben először és utoljára ezt tőle”

– tette hozzá.

A zeneszerző arról is beszélt, hogy Németországban felnőve egy „felhőt érzett a család feje fölött” zsidóságuk miatt, mert abban a mentalitásban nőtt fel, hogy nem szabad beszélnie erről.

Zimmer részletesen beszélt az Oroszlánkirály főcímdalának alkotásáról is, és azt is elárulta, miért lett zeneszerző.

„Igazából tűzoltó akartam lenni, de nem volt választásom. Miután elveszítettem édesapámat, csak édesanyám maradt nekem, és amikor elkeseredett volt, mindig felvidította, amikor zongoráztam neki. Innentől képtelen voltam olyan munkát végezni, ami nem kapcsolódik legalább egy kicsit a zenéhez, és nem tudok alkotni benne”

– mondta.

„Ami az Oroszlánkirályt illeti: ez egy olyan történet, amiben egy édesapa hátrahagyja a fiát. Én hatévesen veszítettem el édesapámat, ez a dal pedig egy rekviem számára.”

– YouTube

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.