Pert indítottak Nagy-Britannia ellen a Balfour-nyilatkozat miatt

A felperesek ügyvédje szerint sikerre van ítélve az ügy. Egy százéves férfit is tanúként hallgattak meg a palesztin bíróságon – írja a Jerusalem Post.

Beperelték Nagy-Britanniát a cionista ügy támogatását kijelentő 1917-es Balfour-nyilatkozat miatt a Palesztin Hatóság bíróságán – írja az izraeli lap.

A lap annyit elárult, hogy magánszemélyek nyújtották be az október 22-ei keresetet, de nem nevezte meg őket. Nagy-Britanniát nem csak a nyilatkozat miatt, hanem a brit katonák által a brit mandátumi időszak alatt elkövetett bűncselekmények miatt is beperelték – jelentette a Palesztin Médiafigyelő (PMW).

A kereset szerint a britek „odaadták Palesztinát a zsidóknak, és lehetővé tették a cionistáknak, hogy elfoglalják azt”. A felperesek szerint ezzel nemzetközi jogot sértettek.

Luay Abdo, a felperesek képviselője szerint a per sikerre van ítélve a Palesztin Hatóság bíróságán. Abdo elmondta: céljuk, hogy Nagy-Britannia elismerje, hogy a Balfour-nyilatkozat tönkretette az egész palesztin nép életét, amelynek helyét rasszista gyarmatosítók foglalták el.

A palesztin bíróság egy százéves férfit is meghallgatott, aki a „cionista bandák és a brit hadsereg együttműködéséről” számolt be, például arról beszélt, hogy fegyvereket cseréltek és magas pozíciókba nevezték ki egymás embereit.

Az Egyesült Királyság külügyi, nemzetközösségi és fejlesztési hivatalának honlapja szerint az elmúlt öt évben Nagy-Britannia 632 millió dollárt (kb. 188 milliárd forint) adományozott a Palesztin Hatóságnak, és ez az összeg várhatóan jövőre emelkedni fog.

A PMW szerint a Balfour-nyilatkozat kizárólag az Egyesült Királyság álláspontját tükrözte, és a későbbi széleskörű nemzetközi támogatás nélkül súlytalan maradt volna.

Az ENSZ végül 1947-ben fogadta el a Felosztási Tervet, Izrael pedig 1948-ban kiáltotta ki függetlenségét.

Theresa May korábbi brit miniszterelnök 2017-ben azt mondta: „büszkék vagyunk a szerepre, amit Izrael állam kialakításában játszottunk”.

Szabadon kínozhatja az újságírókat a Palesztin Hatóság?

Tovább folytatódik a kritikus palesztin újságírók bebörtönzése és kínzása, még a híres nemzetközi emberi jogi szervezetek sem szólalnak fel ellene.