Törölni fogja a félrevezető Covid-19 posztokat a Facebook

Az oltások megkezdésével a közösségi oldal nagyüzemi törlésbe kezd és állításuk szerint félrevezető információkat és összeesküvés-elméleteket sem fognak engedni megjelenni. 

Elkezdi törölni a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos félrevezető információkat a Facebook – jelentette be csütörtökön a cég a saját blogján. A közösségi oldal törölni fogja a vakcina biztonságával, hatékonyságával, összetevőivel és mellékhatásaival kapcsolatos dezinformációkat – számolt be a The Daily Wire. 

„Mivel a következő hetekben elkezdik kiszállítani a vakcinákat a világ minden tájára, a Facebookról és az Instagramról is törölni fogjuk az olyan dezinformációkat, amit közegészségügyi szakértők már megcáfoltak” – írják.

Példaként említik az olyan álhíreket, hogy a koronavírus-vakcinákban mikrocsip van, vagy bármi más a feltüntetett összetevőkön kívül.

Törölni fogják azokat az összeesküvés-elméleteket is, amiket már megcáfoltak, például, hogy embereket a beleegyezésük nélkül használtak fel a vakcinák tesztelésére.

Azt is írták, hogy az új irányelveket nem tudják azonnal hatályba léptetni, de a közegészségügyi hatóságok útmutatása alapján rendszeresen frissíteni fogják.

Az oltásellenes hirdetések elhelyezését a közösségi oldal már októberben megtiltotta.

Az amerikai Moderna a héten jelentette be, hogy vakcinájuk 94,1 százalékban hatékony a koronavírus ellen. Stéphane Bancel, a cég vezetője szerint 20 millió adagot már ebben az évben ki tudnak szállítani. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) december 17-én vitatja meg a Moderna mellett a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinájának engedélyezését is.

Eközben az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem is bejelentette, hogy vakcinájuk akár 90 százalékban is hatékony lehet a koronavírus ellen, és a készítők szerint könnyebb lesz kiszállítani, mint a többi oltóanyagot.

„A vakcinánk hűtőben is tárolható, tehát a korábbi oltóanyagokhoz hasonlóan megszervezhető a szállítása világszerte. Az volt a célunk, hogy egy mindenhol elérhető vakcinát biztosítsunk, és úgy gondolom, sikerült” – mondta Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem professzora.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

A Facebook lekapcsolta a Mi Hazánk közösségi oldalát

A Facebook közösségi elveinek megsértésére hivatkozva törölték a Mi Hazánk Mozgalom 80 ezer követővel rendelkező oldalát.