Az EU szankciókat vethet ki Törökország ellen

Az Európa Tanács elnöke szerint a török vezetés retorikája elfogadhatatlan. 

Charles Michel a hivatalba lépése óta eltelt egy évet, de főként az Európai Unió előtt álló kihívásokat értékelő beszédében hangsúlyozta, hogy továbbra is stabil és előremutató kapcsolatok kialakításában reménykednek, noha Törökország nem él a párbeszéd lehetőségével, és nemzetközi jogot sért, retorikája pedig elfogadhatatlan.

„Törökország az Európai Unió diplomáciai erőfeszítései ellenére sem tett meg mindent a Görögországgal fennálló feszültség csökkentésére, ezért a jövő héten esedékes uniós csúcsértekezleten fontolóra kell venni a szankciók kilátásba helyezését vele szemben”

– jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben pénteken.

Az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kereskedelmi kapcsolatairól szóló tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta, a következő napok megmutatják, hogy milyen lépésekre kényszerül az Európai Unió.

„Mindkét félnek megállapodásra van szüksége, de az EU minden forgatókönyvre fel van készülve. A tagállamoknak egységesnek kell maradniuk az uniós tárgyalók támogatását illetően

– tette hozzá arra utalva, hogy Franciaország pénteken vétót helyezett kilátásba egy számára kedvezőtlen megállapodás esetére.

Michel beszédében nagy hangsúlyt tett az egység szükségességére.

„Meg kell erősíteniük Európa ellenállóképességét, önállóságát, és a világban elfoglalt helyét. Bizalomra, egységre, a társadalmi párbeszéd erősítésére, a partnerországokkal ápolt kapcsolatok erősítésére, valamint a kereskedelmi partnerekkel fenntartott viszonyban az egyenlőség megteremtésére és megkövetelésére van szükség az alapvető értékek védelme mellett”

– mondta az Európai Tanács elnöke.

Charles Michel azt is elmondta, hogy az uniónak meg kell újítania szövetségét az Egyesült Államokkal.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Százmillió eurót buktak idén az embercsempészek

„Rossz idők járnak az embercsempészek üzleteire” – újságolta a görög bevándorlásügyi miniszter.