Az ENSZ szerdán öt Izrael-ellenes határozatot terjesztett elő

Az ENSZ Közgyűlése szerdán öt egyoldalú, Izraelt megcélzó határozatot terjesztett elő, köztük egy Szíria által támogatott szöveget, amely Izrael jelenlétét a Golán-fennsíkon „akadálynak” nevezi, a „tartós béke megvalósításának útjában”. Szintén az elfogadásra szánt állásfoglalások közt van kettő, amelyek meghosszabbítják az Izrael-ellenes propaganda népszerűsítésével foglalkozó bizottság és annak 15 tagú támogató állományának megbízatását – írja az ENSZ-ben folyó tevékenységet vizsgáló UN Watch non-profit szervezet honlapja.

Az egyik határozat, amely megújítja a 25 országból álló „A palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak gyakorlásával foglalkozó bizottság” megbízatását, Izrael megalapítását „nakbának” (katasztrófának) nevezi. Ez az állásfoglalás az  1975-ös „A cionizmus rasszizmus” névvel illetett határozat nyomán jött létre, a bizottság és a hozzá tartozó alkalmazotti részleg egy olyan hiteltelen politika maradványai, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a világszervezetet Izrael-ellenessé váljon.

„Ezek az évente több millió dollárba kerülő ENSZ-testületek az ellentétek megőrzését szolgálják, nem pedig a viták rendezését” – mondta Hillel Neuer, az UN Watch ügyvezető igazgatója.

„A Közgyűlés ma olyan határozatokat fogad el a palesztinokról, amelyek egy szót sem szólnak a terrorizmusról és a Palesztin Hatóság, a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád által elkövetett súlyos emberi jogi visszaélésekről. Meg sem próbálják előmozdítani a demokráciát, az elszámoltathatóságot és a jogállamiságot, hogy tényleges segítséget nyújtsanak a Palesztin Hatóság és a Hamász által irányított területeken élő palesztinoknak ”- fogalmazott Neuer.

Az állásfoglalások elfogadása egy nappal azután várható, hogy az ENSZ megtartotta éves palesztin-szolidaritási napját, melynek része egy Izrael-ellenes bemutató is.

A nemrég 97 éves korában elhunyt Richard Schifter néhai amerikai nagykövet, a Külügyminisztérium volt emberi jogi főtisztviselője, többször is felszólalt az ENSZ e két palesztin szervezetének megszüntetése mellett, és azt szorgalmazta, hogy az EU országai is szavazzanak fenntartásuk ellen.

2019-ben Brazília és a Cseh Köztársaság is csatlakozott azon országokhoz, amelyek a palesztin bizottság megújítása ellen szavaznak.

Sőt, tavaly minden eddiginél több európai ország szavazott az ENSZ palesztin részlegének mandátumának megújítása ellen, köztük Magyarország, Csehország, Németország, Hollandia, Dánia, Ausztria, Bulgária, Észtország, Görögország, Litvánia, Románia és Szlovákia . Nem-európai országként Brazília is megszavazta az állásfoglalást.

UN Watch tavaly globális petíciós kampányt indított arra ösztönözve az EU országait, hogy szavazzanak ezen ENSZ szervezetek, a CEIRPP és a DPR mandátumának megújítása ellen.

A ma szerdán elfogadásra felterjesztett Izrael-ellenes határozatok a következők:

  1. „A palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak gyakorlásával foglalkozó bizottság” megbízatásának meghosszabbítása
  2. „Az ENSZ főtitkárságának palesztin jogokért felelős osztálya” megbízatásának meghosszabbítása
  3. „Palesztina kérdésének békés rendezése” mint továbbra is fennálló cél
  4. „Különleges tájékoztató program Palesztina kérdésében, a Titkárság Nyilvános Információs Osztálya” megbízatásának meghosszabbítása
  5. „A szíriai Golan” névre hallgató határozat

Az alábbi bontásban látható, hogy mely országokat célzó határozatok kerültek előterjesztésre szerdán:

Hillel Neuer on Twitter: „Today’s U.N. General Assembly resolutions: 🇰🇵 North Korea 0🇿🇼 Zimbabwe 0🇻🇪 Venezuela 0🇲🇲 Myanmar 0🇵🇰 Pakistan 0🏴‍☠️ Hamas 0🇩🇿 Algeria 0 🇷🇺 Russia 0🇫🇷 France 0🇹🇷 Turkey 0🇨🇳 China 0🇮🇱 Israel 5🇱🇾 Libya 0🇨🇺 Cuba 0🇸🇾 Syria 0🇮🇶 Iraq 0🇮🇷 Iran 0👉 https://t.co/ehLsFe2EHm / Twitter”

Today’s U.N. General Assembly resolutions: 🇰🇵 North Korea 0🇿🇼 Zimbabwe 0🇻🇪 Venezuela 0🇲🇲 Myanmar 0🇵🇰 Pakistan 0🏴‍☠️ Hamas 0🇩🇿 Algeria 0 🇷🇺 Russia 0🇫🇷 France 0🇹🇷 Turkey 0🇨🇳 China 0🇮🇱 Israel 5🇱🇾 Libya 0🇨🇺 Cuba 0🇸🇾 Syria 0🇮🇶 Iraq 0🇮🇷 Iran 0👉 https://t.co/ehLsFe2EHm