Maradona ellentmondásos Izrael-szeretete

Diego Maradona a palesztin ügy ismert szószólója volt, ugyanakkor számos alkalommal játszott Izraelben, amelyek miatt mind izraeli, mind pedig palesztin oldalról politikusok és közszereplők fejezték ki részvétüket a szerdán 60 évesen elhunyt argentin futballsztár halála miatt. Maradona azonban úgy tűnik, inkább a palesztinok ügyét részesítette előnyben. A Times of Israel írását közöljük.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Reuven Rivlin elnök sajnálatát fejezte ki Maradona halálhírére reagálva, Netanjahu „Izrael igazi barátjának” nevezte.

A 60 éves Maradona két héttel azután hunyt el, hogy agyműtétét követően kiengedték egy Buenos Aires-i kórházból. Maradona a palesztin jogok nyílt támogatója is volt, legalább kétszer járt a zsidó államban, 1986-ban és 1994-ben az argentin válogatott színeiben verte meg az izraeli válogatottat.

„Avner fiam rendszeresen tájékoztatott minket játékáról ” – mondta Netanjahu nyilatkozatában. „Minden izraeli polgár nevében a legmélyebb részvétemet fejezem ki kedves barátom halála miatt.”

Rivlin Maradonát a futball csodálatos művészének nevezte, aki világszerte millióknak adott fényt és örömet.

„Egy futball legenda, akinek történetét újra és újra elmeséljük. Láttuk, hogy milyen könnyeden és megállíthatatlanul játszik a labdával a kapu felé vezető úton, gyermekeink és unokáink is hallották minden legendás gól történetét – mindannyian köszönetet mondunk neki ma este”- mondta Rivlin.

Az Argentínában született Kék-Fehér párti képviselő, Eitan Ginzburg, az Izrael-Argentína Baráti Társaság izraeli képviselőcsoportjának vezetője, elmondta, hogy „mint sok társam szerte a világon, én is a futballzseni, Diego Armando Maradona játékán nőttem fel”.

„Az Izrael-Argentína Baráti Társaság vezetőjeként ezen a szomorú estén szeretném kifejezni részvétemet az argentin népnek e tehetséges ember az idő előtti halála miatt, aki már életében legendává vált”

– mondta.

Izraeli valóságshow „futballsztárjaival” forgatnak az Emírségekben

Már nagyban zajlanak az egyeztetések a Goalstar tizedik évadjának felvételeiről.

Az arab Joint List párt képviselője, Jouszef Jabarin felhívta a figyelmet Maradona palesztin ügy iránti elkötelezettségére:

„Nemcsak nagyszerű labdarúgó volt, hanem teljes szívvel harcolt az igazságért, igazi barátja volt a palesztin népnek és a latin-amerikai baloldali erőknek. Hiányozni fog nekünk. Legyen emléke áldás.”

Maradona 2018-ban Oroszországban találkozott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, a találkozón állítólag azt mondta: „Szívem szerint palesztin vagyok.”

Abbásszal való ölelkezését bemutató fényképén, melyet Instagram-bejegyzésben osztott meg, Maradona spanyolul azt írta: „Ez az ember békét akar Palesztinában. Abbász elnök úr, az ön országa tejes jogú ország.”

Maradona a múltban nyíltan támogatta a palesztin ügyet és sürgette a palesztin állam mielőbbi létrehozását.

„Én vagyok a palesztin nép első számú rajongója”- mondta 2012-ben. „Tisztelem őket és szimpatizálok velük”, 2014-ben, a Gáza és Izrael közt zajlott háború idején Maradona azt mondta: „Szégyenletes, amit Izrael a palesztinokkal tesz.”

Ugyanebben az évben felröppent egy hír, hogy Maradona tárgyalásokat folytatott a Palesztin Labdarúgó Szövetséggel annak lehetőségéről, hogy elvállalja a palesztin válogatott AFC 2015-ös ázsiai kupájára való felkészítését.

12 ezer argentin náci pénzét kezelték egy svájci bankban

Egy buenos aires-i elhagyatott náci hadiszállás raktárában fedezték fel a neveket tartalmazó listát.