Orbán Viktor szerint Soros György a világpolitika legkorruptabb embere

A kormányfő a Kossuth rádióban kijelentette: az üzletember fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot. Közben a német kancellár „komoly megoldandó problémának” nevezte, hogy a két ország megvétózta az uniós költségvetést. 

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a világpolitika legkorruptabb emberének nevezte Soros Györgyöt.

A miniszterelnök szerint az üzletember sok politikust fizet. Ő korrumpálja leginkább a brüsszeli bürokratákat, akik zsarolják, fenyegetik Magyarországot — jelentette ki a kormányfő.

Soros György az elmúlt napokban nagy írást tett közzé, amelyben utasításokat adott a brüsszeli bürokratáknak, hogy mit tegyenek. Erre egy higgadt reakció született az Európai Unió miniszterelnökeinek ülésén: ők tudják, hogyan kell egy vitát rendezni, majd megoldják „belül” — mondta a kormányfő.

Azt hangoztatta: Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot, hiszen az EU-ban a viták rendezésének módja a tárgyalás.

Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek videokonferenciáján. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az unió történetében nem ritkák a késhegyig menő költségvetési viták, ez természetesen fakad abból, hogy 27 tagállam érdekeit kell összehangolni — mondta Orbán Viktor, aki emlékeztetett: a nyáron úgy döntöttek, hogy sok mindent egyszerre akarnak rendezni. Egyszerre akartak válságkezelést, ezt összekötötték a hétéves költségvetés kérdésével, majd egyesek politikai szempontokat is be akartak vezetni, ezt jogállamiságnak nevezve. Így a 27 miniszterelnök elindult a legnehezebb úton, de most már ezen kell maradni. A végén majd meg fognak egyezni, de jelenleg Magyarország és Lengyelország vétója megállította a jogalkotási folyamatot.

Orbán Viktor szerint őt sokkal jobban „megérinti”, hogy gátlástalanul lehet hazugságokat terjeszteni Magyarországról. Ez nem szokatlan jelenség, de most elért egy olyan szintet, amilyet még ő sem látott. Soros György azt írta, hogy sok magyar településen nem volt titkos a választás. Hihetetlen, hogy egy ilyen „gátlástalan ember” mekkora rombolást tud végezni — jelentette ki Orbán Viktor.

Azt mondta, lát lehetőséget az uniós kompromisszumra, de csak olyan megoldás elfogadható, amelyben valóban jogi szempontok érvényesülnek, nem pedig politikaiak. Jelenleg Soros György „karmesterségével” olyan intézményeket akarnak létrehozni, amelyek egyszerű többségi vagy kétharmados szavazással rákényszeríthetnék Magyarországot arra, hogy lebontsa a kerítést vagy beengedje a migránsokat. Az ilyen követeléseket Magyarország visszautasítja — jelentette ki a kormányfő.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke tegnap este azt mondta: a legtöbb uniós tagország elégedett az Európai Parlamenttel kötött, a jogállamisági mechanizmust is magában foglaló megállapodással, mivel azonban néhány tagállam nem támogatja azt, a testület továbbra is mindenki számára elfogadható megoldást keres.

Michel az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciáját követően kiemelte, az Európai Unió hosszú távú költségvetése és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap vonatkozásában az uniós tagállamoknak egységeseknek kell maradniuk.

Emlékeztetett arra, hogy az uniós tagállamok vezetői júliusi csúcstalálkozójukon megállapodásra jutottak úgy az uniós költségvetést, mint a helyreállítási csomagot illetően.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Fotó: MTI/EPA/AP pool/Olivier Matthys

A vezetőknek meg kell őrizniük a megállapodás egységét, a pénzügyi csomag ugyanis elengedhetetlen a gazdasági fellendüléshez, ezért amilyen hamar csak lehetséges, végre kell hajtani — emelte ki.

„Az Európai Unió varázsa abban rejlik, hogy megoldásokat kell találni akkor is, amikor ez lehetetlennek tűnik. Senki sem becsüli alá a helyzetet, amellyel mindannyian szembesülünk. Elszántságra és keményen munkára van szükség az akadályok leküzdéséhez” — fogalmazott Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a helyreállítási alap és az uniós költségvetés körül kialakult vitával összefüggésben azt mondta, Európa „sok, és nagyon súlyos helyzetet élt már át”, de mindig „megoldásokat talált a továbbjutásra”.

A gazdaságmentő csomag minden elemét illető egyetértés elérése érdekében az európai intézmények vezetői a következő időszakban „nagyon intenzív” munkát folytatnak majd a „komoly akadályok” elhárítására — tette hozzá a bizottság elnöke.

A magyar és a lengyel vétó után a B-terven dolgoznak Brüsszelben

A megoldások között lehet a jogállamisági feltételrendszer puhítása addig, ameddig Magyarországnak és Lengyelországnak megfelelő megoldást találnak.

Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja, aki Berlinben kapcsolódott a videókonferenciához közölte:

Magyarország és Lengyelország egyértelműen kifejezték, hogy jelen formájában nem tudnak egyetérteni a jogállamisági feltételekkel, ezért fenntartják vétójukat az uniós költségvetés és a koronavírus-járvány által okozott károk helyreállítását célzó alappal összefüggésben.

Véleménye szerint a német soros elnökség és az Európai Parlament közötti megállapodás jó és kiegyensúlyozott, azonban az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács a teljes egyetértés hiányában nem tudja javaslatait az uniós parlament elé terjeszteni.

A magyar és a lengyel vétó „komoly problémát” jelent, amit minél előbb meg kell oldani — emelte ki Merkel.

Angela Merkel, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárja. Fotó: MTI/EPA/DDP pool/Andreas Gora

Hozzátette, fenyegetés helyett kemény közös munkára van szükség a patthelyzet feloldására, és a tagállamoknak folytatniuk kell a megbeszéléseket Magyarországgal és Lengyelországgal a megállapodás elérése érdekében.

Magyarország soha nem engedi, hogy ideológiai alapon zsarolják — ezt már Varga Judit igazságügyi miniszter jelentette ki a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) híradójában sugárzott interjúban az uniós költségvetési csomag lengyel és magyar vétójáról.

A költségvetési csomag kapcsán tett javaslatok értékelésében Magyarország mindig konstruktív partner lesz — hangsúlyozta Varga Judit.

„Egy viszont biztos, Magyarország soha nem engedi, hogy ideológiai alapon zsarolják, soha nem fogadja el azt az elvet, miszerint nem jogállam az, amelyik nem fogadja be a bevándorlókat” — tette hozzá a miniszter.

A következő időszakban csakis a jogi és politikai szempontból elfogadható megoldások kerülhetnek az asztalra – hangsúlyozta. A tárgyalások új kiindulópontjának Varga Judit szerint annak a szolidaritásnak kell lennie, amelyik a költségvetési csomagra vonatkozó kompromisszumot eredményező júliusi uniós csúcstalálkozóra volt jellemző.

Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége által a költségvetési csomagot érintő lépéseknek semmi közük a joghoz, a jogi biztonsághoz, politikai és ideológiai nyomásgyakorlásról van szó — vélekedett a miniszter.

Úgy látta: amennyiben Lengyelország és Magyarország nem állnának ki álláspontjuk mellett, gyakorlatilag „aláírnák, hogy a jövőben bármelyik országot zsarolni lehet csak azért, mert nem egyezik bele az Európai Unió migrációs politikájába és ideológiájába”. Ez pedig — mint Varga mondta — ellentmond a jogállamiságnak és az európai értékeknek. „Látjuk, hogy ennek semmi köze a jogszerű cselekvéshez, politikai zsarolásról van szó” — jelentette ki.

Hangsúlyozta: nem a két ország felelőssége, hogy a német soros elnökség és az Európai Parlament közötti megállapodás következtében módosítottak a júliusi uniós csúcstalálkozón elért költségvetési kompromisszumon.

„A felelősség azokat terheli, akik felülírják a júliusi történelmi megegyezést”, amelyben a pénzt nem kötötték a jogállamiságot érintő ideológiai nyomásgyakorláshoz, és azokat, akik felbontották a költségvetési csomag elvét, kivonva a csomagból az egymással összefüggő elemek egyikét — érvelt Varga Judit.

A legnagyobb probléma az, hogy felülírják az uniós szerződéseket, mert a jogállamisággal a 7. cikkely foglalkozik, megsértéséről pedig csak egyhangúan dönthetnek a tagállamok — tette hozzá.

Soros: szembe kell szegülni Magyarországgal és Lengyelországgal

Az Európai Unió nem engedhet Magyarország és Lengyelország zsarolásának, írja a Project Syndicate oldalán megjelent publicisztikájában Soros György.