„Cionista báboknak” tartja Bident és Trumpot egy detroiti imám

A michigani Detroiti Iszlám Központ imámja, Achmat Salie október 6-i prédikációjában azt mondta, hogy mindkét amerikai elnökjelölt cionista báb, és hogy a világ minden döntését a Szilícium-völgyi techóriások és Izrael hozzák. Salie azt is kijelentette, hogy az arcmaszkok betegségeket okoznak, azt állítva, hogy az iszlám ellenségei be akarják zárni a mecseteket, és nyitva tartani az abortuszklinikákat és bárokat – írja az arab nyelvű média híradásait angol nyelvre fordító washingtoni Middle East Media Research Institute által működtetett Memri TV.

Az imám azt is felvetette, hogy elképzelhető, hogy a muszlimokat direkt fertőzik a COVID-19-el, és arra ösztönözte hallgatóságát, hogy kövessék a távolságtartási irányelveket.

A muszlim vezető elmondta, hogy a milliárdos humanisták olyan problémákat hoznak létre, amelyek látványosan megoldhatók és szerinte naivitás azt gondolni, hogy nincs összeesküvés, illetve az alternatív narratívákat bemutatni próbáló embereket összeesküvés-elméletek kitalálójaként jellemzi.

Salie, aki Dél-Afrikából vándorolt ​​be az Egyesült Államokba, iszlám tudós, az iszlám tanulmányok-szak alapítója a michigani Rochester Oakland Egyetemen, a Detroiti Irgalmasság Egyetemen és a Marygrove Főiskolán.

Néhány példa a Salie által elmondottakból:

„A zsidók a holokausztot a legnagyobb tragédiának tartják… pedig vannak más közösségek, amelyek 600 millió áldozatot követelő tragédiát szenvedtek el”.

Az imám arról is beszélt, hogy

„Az elnökjelöltek mindegyike a cionisták bábja, és csak abban reménykednek, hogy becsaphatják a muszlim szavazókat és rájuk szavaznak.”

„A világ legnagyobb részét és a világban zajló dolgokat a felső 1% ellenőrzi, vagy inkább 0,001%. Sajnos mindenki úgy követi őket, mint a birkák. Van azonban egy másik Szilícium-völgy is, amely még kétszer színvonalasabb, és Izraelben van… A döntések nagy részét ott hozzák meg, a legtöbb dolog onnan történik. Tehát tisztában kell lennünk azzal, hogy a dolgok hogyan működnek ebben a világban, hogyan vált a Google Gestapóvá, hogyan cenzúrázzák a dolgokat” – fejtegette.

Mint vélte, „a maszkoknak nincs értelme. Sokkal több betegséget okoznak, mint amennyit megelőznek.”

Az imám arról is beszélt, hogy „az iszlámnak sok ellensége van odakinn. Be akarják zárni a mecseteket. És az abortuszklinikákat nyitva akarják tartani, meg a bárokat – de mecseteket bezárni. Kövessétek viszont a [társadalmi távolságtartást], de csak ezt a szabályt – másban nem hiszek.”