Jogellenesen tétlenkedett a rendőrség az Auróra elleni homofób támadásnál

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben adott helyt a Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar LMBT Szövetség és az Auróra Közösségi Házat működtető Marom Klub Kft., valamint nyolc magánszemély rendőrség elleni panaszának — írja a Magyar Helsinki Bizottság honlapja.

A fővárosi rendőrök tavaly szeptemberben előbb késlekedtek az intézkedéssel, majd nem léptek fel azokkal a homofób provokátorokkal szemben, akiknek így sikerült megakadályozniuk, hogy az LMBT-közösség megtarthassa rendezvényét — olvasható a jogvédő szervezet honlapján.

„Tavaly szeptember 26-án Budaházy György közismert homofób provokátor és még tucatnyi, jórészt fekete gyakorlóba öltözött társa egy zárt rendezvényen jelent meg közvetlenül kezdés előtt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) kisebbséget támadó transzparensekkel és hangosítással felszerelt hívatlan csoport lökdösődött, akadályozta a bent lévők mozgását, homofób jelszavakat skandált és sértegette a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Magyar LMBT Szövetség közös rendezvényének résztvevőit. A zavargók kijelentették: céljuk a műhelyelőadás megakadályozása” — emlékeztet a Helsinki honlapja.

„Az Auróra szervezői segítséget kértek a rendőrségtől. Ők hamar kiérkeztek, de húsz percig nem történt semmi, kint várakoztak, nem léptek fel a jogsértő, megfélemlítő provokáció felszámolása érdekében. Amikor pedig végre bementek, nem szólították fel a hőzöngőket, hogy távozzanak, és nem léptek fel ellenük.”

Pedig a jogvédő szervezet szerint a helyzet vitathatatlanul felvetette legalább is a szabálysértés gyanúját, de még bűncselekményét is.

(Mi is beszámoltunk arról, hogy október 23-án pedig 50-60 – feltehetően a Mi hazánk demonstrációjára tartó – ember érkezett az Auróra elé, leszedték az épületről a szivárványos Pride-zászlót, felgyújtották és az épületet összestencilezték.)

A Magyar Helsinki Bizottság teljes írása itt olvasható el.

Amikor a náci üti az anticionistát

Most a határozott szolidaritás-vállalás ideje jött el. Veszprémy László Bernát írása.