Orbán Viktor: Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít

„Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít”, az időseké is, és „minden emberért harcolni akarunk” — erről beszélt Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. 

A kormányfő azt mondta, jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást.

A szigorításokat úgy kommentálta: „ilyen döntéseket hozni akkor kell, amikor már valóban fenyeget bennünket az egészségügy megbénulásának veszélye”.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: matematikusok becslése szerint kijárási tilalom és más szigorítások nélkül, e mellett az orvosi és ápolói létszám mellett vészesen megközelítették volna azt a határt — „vagy be is szakadt volna a födém” –, amelynél még szakszerűnek mondható az ellátás az egy orvosra és ápolóra jutó betegek száma alapján.

A miniszterelnök ismertette: jelenleg 6690 koronavírus-fertőzött van kórházban, közülük 518 lélegeztetőkészüléken.

Négyszáz műegyetemi diákot mozgósítottak — szállást és étkezést biztosítva nekik –, hogy „taxisofőrként” kivigyék a mintákat levevő medikusokat – közölte.

Orbán Viktor tudományos szakemberekkel egyeztet a Karmelita kolostorban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Arról is szólt, az orvosok elfogadták a vezénylést, amelynek csak veszélyhelyzetben vagy háborús körülmények között van helye, békeidőben nincs rá szükség.

Az oktatás helyzetéről Orbán Viktor elmondta: 500 középiskolában tértek át digitális oktatásra, emellett a fertőzés magas szintje miatt 208 óvodát zártak be, és 239 általános iskolában vezettek be digitális oktatást.

A koronavírus elleni vakcina ügyében arról beszélt, elsőként az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mert veszélyben vannak, és rájuk van a legnagyobb szükség.

Kiemelte: az a jó, ha minél több oltóanyag áll rendelkezésre, és ebből nem szabad politikai ügyet csinálni. Az oltás nem lesz kötelező, azok pedig, akik beoltatják magukat, majd eldöntik, melyikben bíznak: egy amerikai cég inkább üzleti megközelítésű logikáját érzik magukhoz közel, vagy az állami fejlesztésű orosz vakcinát, vagy „a még államibb” kínait — fogalmazott.

„A vakcina már a horizonton van, néhány hetet kell még kibírni”, még ha az elején csak kisebb mennyiségben is érkezik — mondta, arra kérve az embereket, hogy addig tartsanak ki, amíg a vakcina meg nem jön.

A most meghozott, 30 napra szóló gazdasági áthidaló támogatások azokon az ágazatokon igyekeznek segíteni, amelyeket a korlátozások súlyosan érintenek, ilyenek például a szállodák és az éttermek — közölte.

Orbán Viktor bejelentette azt is: Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára úgy döntött, 5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját.

Jelezte továbbá, egy munkacsoport dolgozik egy gazdasági növekedési akcióterven, azokat a hosszabb hatású és hosszabb távon érvényes döntéseket dolgozzák ki, amelyekkel — alapvetően adócsökkentésekkel — újra lendületbe akarják hozni a gazdaságot. A kormány most sem adja fel a munkaalapú gazdaság filozófiáját, ezért a vállalkozásokat kell abba a helyzetbe hozni, hogy megtarthassák a munkaerőt és fejleszthessenek új emberek felvétele érdekében — jelentette ki.

Az iparűzési adó és a társasági nyereségadó felfüggesztésére vonatkozó javaslatokat úgy kommentálta: „meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell eltalálni”, de mindenképpen kell adót csökkenteni, különben nem lesz munkahely.

Ezért elkötelezett az iránt, hogy jövőre érezhető mértékű adócsökkentés legyen, ha kell, a központi büdzsé és az önkormányzati költségvetések is vállalják ezt – mondta.

Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervéről a kormányfő kifejtette: csütörtökön hosszan tárgyalt Angela Merkel német kancellárral, és neki is elmondta, hogy a magyarok pénzét nem lehet elvenni, „pénz lesz, a gazdaság működni fog, a fejlesztések megindulnak”.

Az orosz vakcina még annál is jobb — jövő héten mi is megkaphatjuk

Az orosz hatóságok azt állítják, hogy 92 százalékkal alacsonyabb a betegség elkapásának az esélye azoknál, akik megkapták a Szputnyik V-t.

Orbán Viktor ugyanakkor rámutatott: a németek vezetésével kidolgozott új jogszabálytervezet valójában nem a jogról szól, hanem politikáról.

A német kancellárnak is elmondta, hogy ha ezt a jogszabályt elfogadják, akkor „az Európai Unióból Szovjetuniót csináltunk”.

A Szovjetunióban volt ugyanis szokás, hogy támasztottak egy feltételt objektív kritériumok nélkül, majd felállítottak egy ezeket ideológiai alapon számon kérő bizottságot, és ha valaki „elhajlott”, azt figyelmeztették, aki nem állt be a sorba, megbüntették, fellebbezés pedig nem volt — mondta a kormányfő.

A mostani EU-s tervezet „pontosan ugyanaz”: objektív kritériumok és jogorvoslati lehetőség nélkül, ideológiai alapon zsarolni akarnak országokat – jelentette ki, hangsúlyozva: „az uniót nem ezért hoztuk létre, hogy legyen egy második Szovjetunió”.

Úgy fogalmazott: régen, a kommunista világban „szovjetellenes tevékenységnek” hívták mindezt, most pedig „Európa-ellenes tevékenységre” hivatkozva akarnak tagállamokat büntetni.

Kiemelte: „az unióban az történhet, amit a tagállamok akarnak, és amit nem akarnak, az nem fog megtörténni”.

Most a járvány kezeléséről kellene beszélni, és a bajban lévő déli államokon azonnal segíteni — hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság letette az asztalra az LMBTQ-stratégiát, úgy reagált: „nem mondom, hogy ez felesleges, ilyen munkacsoportok legyenek”, de az ütemezést illetően a döntéshozóknak kell, hogy több eszük legyen, és „nekünk most nem ezeket a tanulmányokat kell olvasni”.

A magyar labdarúgó-válogatott Izland elleni csütörtöki győzelméről Orbán Viktor azt mondta: „büszkék lehetünk a fiainkra”, mert ez nem egyszerűen futballmeccs, hanem harc volt, és vikinget harcban legyőzni nagy dolog.

Orbán: Magyarországra is jön vakcina az EU-ból december végén

A miniszterelnök bejelentette: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is. A korlátozások most egy hónapra szólnak.