Merkel szerint még nem győzték le az antiszemitizmust

Az NSZK vezetői szégyenérzetüket fejezték ki a Kristályéjszaka évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen, ahol az antiszemitizmus elleni további közös fellépésre is felszólítottak.

„Emlékezünk az 1938. november 9-i gyalázatra, az ország egész területén élő zsidó polgártársak elleni pogromokra, a halálukba űzött emberekre, az égő zsinagógákra, a megsemmisült üzletekre”

— fogalmazott Angela Merkel a hétfő esti üzenetében, amelyet a Deutsche Welle (DW) német hírcsatorna is közölt.

A „Legyen világosság” elnevezésű nemzetközi kezdeményezés alkalmából felszólaló kancellár hozzátette: „szégyenkezve emlékezünk Németország emberiség ellen elkövetett bűncselekményeinek áldozataira”.

A 82 évvel ezelőtti agresszió Adolf Hitler 1933-as hatalomrajutása után az egyik első drasztikus zsidóellenes fizikai atrocitás-sorozat volt a Németországban élő zsidóság ellen. 

Az Élet Menete szeretné, ha a világon mindenhol megemlékeznének a Kristályéjszakáról

A zsinagógák és imaházak égve hagyják majd a lámpákat november kilencedikéről tizedikére virradó éjjel.

„A múlt sötét árnyai nem tűntek el utcáinkról” — mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő a megemlékezésen, ahol Izrael Állam elnökének írt üzenetében a jelenre vonatkoztatva hangsúlyozta:

az 1938-as „beteges erőszakhadjárat” egy „markáns figyelmeztetés számunkra ma”.

Steinmeier osztrák kollégáját, Alexander Van der Bellen elnököt is megszólítva, biztosította Rivlin izraeli elnököt arról, hogy „együtt állunk (az antiszemitizmus okozta kihívás elébe), Bécsben, Jeruzsálemben és Berlinben is.”

A DW cikkében emlékeztet arra, hogy Németország zsidóellenes atrocitásaival foglalkozó kormánymegbízott korábban arra figyelmeztetett, hogy az országban tapasztalható antiszemitizmus miatt nem ajánlatos nyilvános helyen kipát hordani. A vallási szimbólum ugyanis másokban agressziót kelthet, aminek fizikai attocitás is lehet a következménye.

Ezt gondolatot osztotta Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is, aki a múlt héten úgy fogalmazott, hogy Németországban „a zsidó élet még mindig fenyegetést jelent, és a zsidóságot nem mindenki fogadja el a társadalom részeként” — írja a DW.

Merkel szerint az iszlamista terror nem a vallásokról szól

A német kancellár úgy látja, hogy leküzdéséhez a biztonsági és büntetőjogi szempontok mellett a „társadalmi vetületet” is figyelembe kell venni.