„Javaslat Izraelnek: el kell felejteni az amerikai zsidókat”

„Akár Trump, akár pedig Biden a következő elnök, nekünk Izraelben szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a legtöbb amerikai zsidó Izrael ellen szavazott” – írja provokatív véleménycikkében Tzvi Fishman.

A cikk, mely az Aruc Seva oldalán jelent meg, így folytatódik:

„A választási felmérések szerint az amerikai zsidók 72-75%-a Bidenre szavaz, hátat fordítva a zsidó államnak, amely nyíltan Donald Trump elnök újraválasztását támogatta. Lényegében Izrael, a judaizmus és Ist-n ellen szavaztak”.

A szerző felteszi a kérdést: „Kinek van rájuk szüksége?”

Fishman szerint „ellentétben velük, a 25% aki Trumpra szavazott, támogatja Izraelt és óvja a judaizmus értékeit. Ők Izrael igaz barátai”.

A szerző ezt követően azon töpreng el, hogy „miért veszteget Izrael egy vagyont a diaszpóra oktatására és az alija [támogatására]? A drága programok nélkül is körülbelül ugyanannyi idealista zsidó alijázna évente”.

A szerző még azt a radikális ötletet is felveti, hogy a Szochnutra és a Cionista Világszervezetre fordított összegekből inkább az izraeli szegényeket kellene támogatni, lakásokat kéne építeni és állásokat kreálni.

„Tegyük újra naggyá Izraelt! Ha az Egyesült Államok zsidósága meggondolja magát, és Jeruzsálemet legnagyobb örömük felé helyezik”, akkor „virágokkal és lufikkal fogjuk várni őket a repülőtéren. Addig is viszont felejtsük el őket”.

Mint cikkét zárja, talán majd ez lesz az a sokk, ami ráveszi a 25% hithű amerikai zsidót, hogy alijázzanak.