Dzsihadistákat bombázott az amerikai hadsereg Szíriában

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője elleni amerikai légicsapásban meghalt tizenhét dzsihadista fegyveres Szíria északnyugati részén — számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). 

A londoni székhelyű, a szíriai polgárháború eseményeit helyi aktivistahálózat útján nyomon követő emigráns szervezet szerint öt civil is életét vesztette.

Az amerikai erők Középső Parancsnokságának (Centcom) szóvivője, Beth Riordan közleményében azt írta, hogy a szíriai al-Kaida magas rangú tisztviselőinek egy csoportja gyűlt össze Idlíb közelében.

Az al-Kaida vezetőinek megsemmisítése Szíriában csökkenti a terrorszervezet képességét az amerikai állampolgárokat, a partnereket és az ártatlan civileket fenyegető támadások megtervezésére és végrehajtására — tette hozzá.

A dokumentumban nincs említés a halálos áldozatok számáról.

Az OSDH szerint a dzsihadisták egy csoportját pilóta nélküli repülőgépről vették célba Szalkin régió Dzsakara településén. Tizenheten meghaltak, köztük tizenegy szélsőséges parancsnok.

A háború nyomai Szíriában

Idlíb tartomány a szíriai felkelők utolsó bástyája, amelyet a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szervezet tart ellenőrzése alatt. A térségben ugyanakkor aktívak más dzsihadista csoportok is.

Rámi Abdel-Rahmán, az OSDH vezetője szerint a halottak között volt öt külföldi is, akiknek azonban nem tudni a nemzetiségét.

A dzsihadistákat egy tanyán felállított sátorba, vacsorára hívták meg. A meghívottak között voltak olyanok is, akik a HTS szervezettel rivális, a Húrasz ed-Din nevű szélsőséges szervezethez álltak közel — mondta az OSDH igazgatója.

Az amerikai kormány egyik tagja titokban Szíriában tárgyalt

A Wall Street Journal értesülései szerint az amerikai kormánytisztviselő két fogva tartott amerikai kiszabadítása érdekében utazott Damaszkuszba.