Lenácizták Soros Györgyöt

Eric Early, a kaliforniai kongresszusi képviselői helyért induló republikánus jelölt vasárnap közzétett Twitter üzenetében úgy fogalmazott: „Soros náci szimpatizáns, és veszélyt jelent nemzetünkre” – számol be a The Jerusalem Post.

A magyar származású tőzsdei spekuláns gyakran célpontja a republikánus politikusoknak, főként mivel ő a demokrata párt egyik legnagyobb támogatója. Az őt elítélő Early maga is zsidó.

Az a hamis vád, miszerint Soros együttműködött a nácikkal, újra és újra előkerül az őt érő kritikák között, amely ebben a választási ciklusban teljesen megszokottá vált, és gyakran kap antiszemita töltetet. Terjesztői arra alapozzák a makacsul visszatérő hazugságot, hogy

a valóságban Sorost kiskamaszként a zsidóüldözések elől egy magyar kormányzati tisztviselőnél rejtegették, aki egyszer magával vitte őt egy zsidó család vagyonának felmérésére.

A Republikánus Zsidó Koalíció vasárnap a Jewish Telegraphic Agency-nek küldött e-mailben megerősítette, hogy Early zsidó származású, és a demokrata párti Adam Schiff ellen indul egy erősen demokrata beállítottságú körzetben.

Szombaton Schiff kritizálta Early-t, mert megosztott egy mémet, amely hamisan állította, hogy Schiff Soroshoz kötődik. Schiff antiszemitának nevezte a mémet.

„Ezen a héten ellenfelem megosztott egy mémet rólam, mely egyszerűen antiszemita hazugság ”

— fogalmazott Twitter üzenetében Schiff és hozzátette, hogy„ „a Republikánus Párt hajlandósága a fanatizmus és a gyűlölet terjesztésére tartós károkat okozott nemzetünknek”.

A mémet azóta Early eltávolította Twitter-hírfolyamából, és úgy reagált Schiff kritikájára, hogy

„egyáltalán nincs semmi antiszemita az üzenet megosztásában (bárki is csinálta)”.

Early a Washington Times-nak azt is elmondta, hogy Soros „sunyi manipuláns”, és Schiffet „Soros egyik bábjának” nevezte.

𝗘𝗥𝗜𝗖 𝗘𝗔𝗥𝗟𝗬 on Twitter: „To my opponent the pathological Schiff:* there’s nothing antisemitic at all about the retweet (whoever did it);* Schiff knows we’re closing in and his tweet show his desperation* Nazi sympathizer Soros is a danger to our nation. https://t.co/D4sHP59M0s / Twitter”

To my opponent the pathological Schiff:* there’s nothing antisemitic at all about the retweet (whoever did it);* Schiff knows we’re closing in and his tweet show his desperation* Nazi sympathizer Soros is a danger to our nation. https://t.co/D4sHP59M0s