Spanyol állampolgárságot kapott egy palesztin, miután felfedezte zsidó származását

A 26 éves nő a birminghami egyetemre jár, palesztin menekültként eddig soha nem volt semmilyen állampolgársága, de miután kiderítette, hogy apjának szefárd felmenői vannak, megkapta a spanyol állampolgárságot – írja a The Times of Israel.

A Dubajban született Heba Nabil Iskandarani jelenleg brit tartózkodási engedéllyel rendelkezik, apja palesztin, anyja libanoni, így számos potenciális nemzeti identitással rendelkezik, technikailag mégis hontalan volt eddigi életében. Egy libanoni utazási okmánya van, amely igazolja, hogy palesztin menekült.

Miután azonban felfedezte, hogy palesztin apjának zsidó gyökerei vannak, amelyek Spanyolországig vezetnek vissza, alkalmassá vált a spanyol állampolgárságra egy 2015-ös törvény értelmében, amely alapján az ország visszafogad mindenkit, akinek zsidó őseit a spanyol inkvizíció üldözte el.

A JTA-nak adott interjúban Iskandarani azt mondta, az állampolgárságért folytatott küzdelmét egyrészt érzelmi okok magyarázták, hogy megtalálja identitását, másrészt praktikus okok, mert a bürokratikus akadályok miatt eddig nem volt állampolgársága.

„A valahová tartozás érzésének mély vágya vezetett arra, hogy jobban utánanézzek a családom történetének. Megoldást kerestem arra, hogy kitörjek abból a szégyenletes érzésből, hogy kevesebb vagyok másoknál”

– írta a Facebookon.

Iskandarani az egyike annak a több mint 43 ezer nem zsidónak, akik megkapták a spanyol állampolgárságot a 2015-ös törvény alapján. A törvény lehetőséget biztosít a leszármazottaknak az állampolgárságra való jelentkezésre, ha bizonyítani tudják, hogy olyan szefárd zsidók leszármazottjai, akiknek különleges kötődésük van Spanyolországhoz. Több mint 150 ezren kapták meg ilyen módon az állampolgárságot.

Iskandarani DNS-tesztje azt mutatja, hogy észak-afrikai és ibériai ősei vannak, a genealógusok pedig kimutatták, hogy vezetékneve a spanyol zsidókra vezethető vissza. Ezen kívül még egy olyan dokumentumra is szüksége volt, amely igazolja apai dédnagyanyja, Latife Djerbi zsidó származását. A családnév egy Tunézia partjainál fekvő szigetre utal, ahol egykor sok szefárd zsidó élt.

Iskandaraninak sikerült megtalálnia Bejrútban dédnagymamája egyik régi személyi igazolványát. Apja zsidó gyökereinek felfedezése a család egy részét sokkolta, mások azonban sejtették azt.

Reconquista: tömegével igényelnek portugál állampolgárságot az elűzött zsidók utódai

Az izraeliek még a volt portugál gyarmatokat is megelőzik az állampolgársági kérelmekben.

Dédnagymamája minden tavasszal, étkezés közben, keménytojásokat hámozott és sós vízbe mártott. Ezt „tunéziai hagyományként” emlegette, ám Iskandarani úgy véli, hogy ez a pészachi széder-vacsorához kapcsolódhat. Anyjának pedig már korábban feltűnt, hogy férje egyik ősének sem muszlim neve volt. Nagybátyjait Jákoban, Rubennek, Mózesnek, Zachary-nak hívták.

Egyik lánytestvére szintén megkapta a spanyol állampolgárságot, míg két másik testvére kérvénye még elbírálás alatt áll. Apja portugál állampolgárságért folyamodott, ahogyan más rokonai is, egy hasonló jogszabály alapján.

Mégsem szigorítják a szefárd zsidók visszatérését Portugáliába

A zsidó szervezetek sem tagadják, hogy vannak, akik visszaélnek ezzel a lehetőséggel, de szerintük a kormánynak ezt más eszközökkel kell szűrnie, az alapvető elven nem szabad változtatni.